Korántsem voltak csendesek a kedélyek a fizz liga első fordulójának eddigi mérkőzésein. Parázs hangulatú csatákkal indult a bajnokság, amelyek jókora visszhangot kiváltó eseteket is tartogattak.
A Magyar labdarúgó Szövetség „ötmagyaros” ajánlása gyakorlatilag már a szezonrajt előtt elhomályosult, megbukott. Az Újpest – Diósgyőr nyitóösszecsapáson félsikerrel sikerült abszolválni ezt a feladatot, hiszen a DVTK keretében kezdőként máris nevezve volt öt magyar állampolgár, majd egy igazán példás tizenegyet láthattunk a DVSC jóvoltából, miután Sergio Navarro máris kilenc magyarral kezdett a ZTE elleni, 3-3-ra végződött összecsapáson. Hab a tortán, hogy még a Ferencváros és az MTK is megvalósította, túllépte az ötmagyaros küszöböt az Örökrangadón. Ez a fővárosi csata 1-1-es végeredménnyel zárult. Ugyancsak az MLSZ legújabb döntéshozatalai közé tartozik, – igaz, ez már a szurkolókat érinti – hogy zéró toleranciát vezettek be a rasszista, diszkriminatív rigmusok, dalok ellen. Természetesen, azt gondolom, érthető, hogy egy Újpest – DVTK (közismerten nem kedvelik a miskolciak a fővárosiakat), Zete – Loki (a Zalaegerszeg és a Fradi szurkolóinak barátsága szülte, jókora ellentét) és egy MTK – Fradi (fővárosi rivalizálás) csatán, kiváltképp a csapatok szurkolóinak viszonyának fényében a csend, és az egymásra irányuló obszcén megjegyzések mellőzésének elvárása kész szürreális gondolat – zúgott is a lelátó, ahogyan azt már megszokhattuk. Ezek azonban aligha befolyásolták negatívan a mérkőzések hangulatát, minőségét és kimenetelét, ahogyan az újpesti pirotechnika sem volt váratlan. A közvetítések minősége és szubjektivitása, tárgyi tévedései azonban már több téren kiverték a biztosítékot.
Az Újpest – Diósgyőr meccsen a kommentátor megjegyzései jelentős véleménylavinát indítottak el. Történt ugyanis, hogy a lilák a miskolciak egyik közismert dalára (Csak a Diósgyőr! szöveggel) reagáltak, némi, már kevésbé szalonképes átköltéssel. Ebből pedig a kommentátorállásban az következett, hogy közölték – „Nagyon jóba vannak a szurkolók most épp az újpestiek éneklik a DVTK dalát.”. Ezt követően Horváth Csenger, egykori DVTK-sportigazgató személyéről, valamint piros-fehér mezes játékosokról is elhangoztak komoly, azóta hivatalosan is közzétett tárgyi és számbéli tévedések. Horváth Csenger becsületsértés miatt tett feljelentést.
BM










Hozzászólások