A DVSC Kézilabda Kft. a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel kötött együttműködést, míg a klub ügyvezetőjének nemzetközi testületbe választása révén jelentős sportdiplomáciai sikert könyvelhetett el a klub és a város egyaránt.
Június második napján jelentette be a DVSC Kézilabda Kft., hogy együttműködési megállapodást kötött a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel. Amint írta a klub hivatalos honlapján, a szerződés a „sport szakmai fejlesztése és az utánpótlás-nevelés tudományos hátterű támogatása érdekében” jött létre. A fővárosi intézmény hallgatói szakmai gyakorlatukat a DVSC Kézilabda Akadémián tölthetik majd, majd tudományos téren hasznosíthatják megszerzett tapasztalataikat. Az együttműködési programot a Loki részéről Varsányi Nóra vezeti majd, míg az egyetem képviseletében dr. Bartha Csaba intézetigazgató.
Nem sokkal később újabb fontos bejelentést tett a klub, amely közlemény szerint Ábrók Zsolt ügyvezetőt a női kézilabda klubok nemzetközi érdekvédelmi szervezetének (Women Forum Club Handball) elnökségébe választották.










Hozzászólások