Kevesebb szemét, tisztább környezet, ez lenne az igazi. Azok, akik rendszeres erdőlátogatók tudják, hogy a csokis papírnak és a műanyag palacknak is jobb helye van a hátizsákban és nem pedig az erdő közepén. Fontos lenne, hogy ezt mindannyian szem előtt tartsuk. Ma az erdők nemzetközi napján pedig számos felhívást tettek közzé ezzel kapcsolatban és több erdő tisztítást is meghirdettek, többek között Debrecenben is.

A Hajdú-Bihar Megyei Erdőmentők facebook eseménye szerint szombaton mindenkit várnak a „Pallagi” Nagyerdő tisztítására. Március 23-án, szombaton 9-kor a Teva előtt a „Pallagi út” buszmegállóban lesz majd a gyülekező. Zsákot, kesztyűt, elemózsiát is biztosítanak. A szemét elszállításáról pedig a Nyírerdő gondoskodik.
Részleteket a jelentkezéssel kapcsolatban a facebook eseményben találhatunk.










Hozzászólások