Augusztus 20-án új produkció előbemutatóját tartják az Erkel Színházban, amelyet íróként és rendezőként egyaránt jegyzel.
Azt terveztük, hogy mintegy ötezer ember nézheti majd a Hősök terén, de vannak dolgok a világban, amelyek átírják ezeket a számításokat. Most biztonságosabb az egészségünk érdekében, ha picit féken tartjuk magunkat és egyelőre jóval kevesebb embernek mutatjuk meg. Közben benne van a sorsában, hogy nagy stadionokban, nagy tereken legyen belőle sok előadás sok éven át, hiszen a leghíresebb magyarról szól.
Milyen érdekes, hogy ha felcsapjuk a művészettörténeti könyveket, az első oldalon barlangrajzokat látunk, amelyek egy hősről mesélnek, aki elejtette a mamutot. Ha a színjátszás történetéről szóló könyvek elejét nézzük meg, akkor vallásos táncjátékokat találunk. Eltelik több ezer év, itt vagyunk 2020-ban és tulajdonképpen mi is barlangrajzot csinálunk egy olyan hősről, akiről azt gondoljuk, hogy különb volt nálunk, miközben éneklünk, táncolunk. Puskás Ferencről mindenki tudja, hogy ki volt. Rengeteg nyersanyag áll rendelkezésre ahhoz, hogy színdarabok, filmek készüljenek róla. Az én darabom 1937 és 1960 között játszódik, tehát a focilegenda 10 és 33 éves kora között.
Miről szól? Miért pont ezt az időszakot dolgoztad fel és honnan jött az ihlet?
Az első szikra az volt, hogy kötelező erről az emberről mesélnünk. Nagyapám kertészkedés közben gyerekkoromban mindig az Aranycsapatról mesélt, ami nagyon bennem maradt. Meg kellett hallanom, hogy Puskás Ferenc életének melyik részében szól a zene, hiszen musicalről van szó. Amit elsőként tudunk róla, hogy 6:3-ra megverte csapatával az angolokat, így adott volt, hogy ez kulcsfontosságú legyen a műben. Ezt megelőzően azonban Puskással egy csomó minden történt: szerelmes lett, megházasodott, megnyerték az olimpiát, először válogatott lett, elindult a Rákosi-korszak… Egyszerűen megérzed, hogy nagyon sok drámai mag van ebben az időszakban.
De utána is: 54-ben elveszítik a VB döntőt, 56-ban el kell hagynia Magyarországot, majd újra kell építenie magát 18 kiló plusszal a Real Madridban. Megérkezünk 1960-ba, pályafutásának csúcsára, amikor a BEK döntőn 4 gólt lőtt a Frankfurt ellen. Ez a történet akcionális része. A belső része ennél lényegesen bonyolultabb. Puskás Ferencet azért szeretjük mi, magyarok, mert ilyennek akarjuk látni magunkat: becsületesnek, hazaszeretőnek, vidámnak, humorosnak, pimasznak, kicsit vásott kölyöknek, amilyen ő volt. Ezzel a darabbal mindezt meg tudom mutatni. És meg tudom mutatni azt a kort is, amelyben mindez játszódik.
Drámai időszak.
A Puskás nem egy futballmusical, de benne vannak a sporteseményekkel kapcsolatos részek. Ami viszont jóval vastagabban benne van, az a történelmi kor és a lélektan, amivel az Aranycsapat tagjai átélték ezeket a helyzeteket.
Szeretsz focizni?
Nagyon! Szerényen elmondom, hogy jól is tudok, és azóta űzöm, amióta az eszemet tudom.
Szabadidődben mit csinálsz?
Nincs olyan. Folyton pörög az agyam. A színházrendezés sok energiát kivesz az emberből, de az, hogy írom is a darabokat, azzal jár, hogy már mozog bennem a következő történet. Most például egy krimit akarunk írni, közben pedig a Legénybúcsú című előadás második részén is dolgoznom kell, mert túl jól sikerült ahhoz, hogy ne írjam tovább. Vettem otthonra egy kaput, focizás közben is tudok agyalni.
Írsz, rendezel, televíziózol.
Néha még játszom. Már csak azokban a színdarabokban, amelyeket én írtam. A tévézés most nem olyan vészes, most csak a Magyarország, szeretlek! című műsorban dolgozom. Akkor volt húzós, amikor a Honfoglalót is vezettem, mert az heti 5 adás volt. Új műsorok fejlesztésén fáradozunk, azon, hogy tudásalapú, magyar fejlesztésű kvízműsorokat gondoljunk ki. Muszáj edukálni az embereket, és ha ez annyi, hogy például azt megtanítjuk, fontos, hogy jó apa légy, akkor már tettünk valamit a társadalom érdekében. Rákai Philippel egyébként egy nagy filmre készülünk, amely A nap címet viseli. Történelmi témájú, és bő fél éve már naponta dolgozunk rajta. A forgatókönyv-fejlesztés második fázisában járunk.
Miről szól?
Magyarország történelmében egy nagyon fontos nap csodálatos története.
Éspedig?
1948. március 15-öt, a forradalom és szabadságharc első napját dolgozzuk fel. Ezt ez egyetlen napot. Mert úgy éreztük, abban az egyetlen napban esszenciálisan benne van minden, amit gondolni kell a nemzetünkről, a meg nem nyugvásról. Amikor Magyarország külső hatalom alá kerül, becsülendő a népünkben, hogy felállunk. Lehet, hogy nem egyből, de felállunk. Ilyen volt ’48, ’56, ’89.
Ennyire foglalkoztat a történelem?
Igen, nagyon! Mindig fontos volt nekem. Szerintem sok mindenre büszkék lehetünk, és talán már van alapom, jogom, lehetőségem beszélni arról: a magunkba nézésnek muszáj, hogy legyen pozitív értelme is. ’48-ban huszonéves fiúk az említett első napon tizenezer embert mozgattak meg. Köztük egy 25 éves fiatalember – Petőfi Sándor – megírta a Nemzeti dalt, ami azóta is egy egész országra hat. Azért foglalkoztat az edukáció gondolata a színházban és filmekben egyaránt, mert ha nem beszélünk az értékeinkről, nem lesz lehetőségünk egy következő világnézet kialakítására. Nem politikai, hanem valamifajta kulturális ideológiáról beszélek.
Szeretsz elmenni más tájakra?
Nagyon! Sokat járok Londonba, közel van a lelkemhez. Utóbbi időben egyre többet van kedvem látni a világból. Másrészt számomra darabot írni egyenlő azzal, hogy elutazom valakiknek a pszichéjébe. Annyi dolgunk van az emberi kapcsolatokkal, hogy az bőven kitölti az időmet, de most elkezdett érdekelni a világ kívülről is. Rászántam magam egy nagy tengeri útra Miami és a Bahama-szigetek vonalán. Elképesztő logisztikát igényelt megoldanom, hogy két hétig távol tudjak maradni a munkáimtól, majd jött a járvány és maradnom kellett. Aztán azt terveztem, hogy édesapámmal kiutazunk az El Calssico Barcelona-Real Madrid meccsre, de a vírushelyzet miatt műsorváltozás adódott és aznapra dupla Legénybúcsú jött be a Madáchban. Végül a szüleim mentek el és nagyon élvezték. Boldog voltam, hogy együtt utazhatnak. Csodálatos szüleim vannak, nagyon szeretjük egymást.
Az induló szezontól a Kecskeméti Katona József Színház főrendezője leszel.
Kecskemét eddig is az életem része volt, évek óta rendszeresen dolgozom ott. Cseke Péter volt az első igazgató, aki meghívott rendezni. Boldogan csatlakozom hozzájuk mint főrendező. Jó csapat van ott, szeretik a nézők a színházat. Azt gondolom, ez a legfontosabb.
Ez az ars poeticád?
Igen! Azért csinálunk színházat, hogy az emberek nézzék, érdekelje őket, amit látnak, és visszajöjjenek.
Mi hoz ki a sodrodból? Azt mondják, sosem kiabálsz. Kedvesnek tartanak a kollégáid.
Jaj, dehogy kiabálok! Nem nagyon dühít fel semmi. Számomra nem létezik probléma, csupán feladat. Megoldó ember vagyok. Egyedül azt nem szeretem, ha egy kérésre kapásból nem a válasz. De akkor sem emelem fel a hangom. Pszichésen nehezebb egy velem szemben álló érdekellentétben úgy részt venni, hogy én higgadtan mondom el, adott helyzetben mi lenne a professzionális hozzáállás. Major Tamás azt mondta, a színház nem demokratikus intézmény. Valóban. Nem is keltem ezt a látszatot, de közben meg kell próbálni a diktatórikus elemeit tartalmazó művészeti ágnak valami olyan emberi formáját tartani, amit nekem nem nehéz, mert alaphelyzetből ez jön belőlem.
Mi szerez neked leginkább örömöt?
A szüleimet nagyon jó, hogy láthatom, hogy velük lehetek. Túri Lajos, a koreográfusom tudna arról mesélni, milyen örömet okoz, ha szellemileg elkészülünk egy előadással, vagyis amikor az összes jelenetet összeraktuk, megkoreografáltuk. A színészek és a táncosok még nem tudják, de mi már igen. Itt mindig van egy nyugvópont. Szeretném, hogy lassabban múljon az idő, több órából álljon egy nap, mindig legyen nyár, süssön a nap, mindenhol lehessen jó fagyit kapni, és az emberek kevesebbet nézegessék a telefonjukat.
Forrás: kultura.hu
Fotók: Szente Vajk Facebook oldala.
Hozzászólások