Olvasok, mert fáj.
Olvasok, nem fáj.
Olvasok, mi végett?
Olvasok, ha éget.
Olvasok, ha írok.
Olvasok, míg bírok.
Olvasok, ha állok.
Olvasok, ha látok.
Olvasok, mert érdekel.
Olvasok, nem érlek el.
Olvasok egy szennylapot.
Olvasok, ha nem vagy ott.
Olvasok, ember vagyok.
Olvasok, benned vagyok.
Olvasok, tán kifelé.
Olvasok, most befelé.
Olvasok, hogy elvonjon.
Olvasok, hogy elmondjon.
Olvasok, mert olvasok.
Olvasok, és jól vagyok.
(TN, 2023.)
„Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.”
Márai Sándor: Az olvasásról (Füves könyv. Akadémiai K., 1991, 36-37.o.)
Hozzászólások