A Loki egyéves kölcsönszerződést kötött a Puskás Akadémia szerb kapusával.
Braniszlav Danilovics a DVSC-hez igazolt. A 28 éves, 190 centiméter magas kapus a Puskás Akadémiától érkezett Debrecenbe, és egyéves kölcsönszerződést kötött a Debrecennel
A szerb hálóőr az FK Rad csapatában kezdte pályafutását, ahol nyolc éven keresztül játszott, és 92 mérkőzésen lépett pályára. Ezt követően a BSK Borca együttesébe szerződött, onnan igazolta le a Puskás Akadémia 2014-ben. Egy év alatt 27 találkozón védte a felcsútiak kapuját, majd a Videotonhoz került kölcsönbe, ahol az NB I-ben, a Magyar Kupában, a Bajnokok Ligája és az Európa-liga selejtezőjében összesen 35 meccsen védett, 14 mérkőzésen érintetlen maradt a hálója.
(dvsc.hu)










Hozzászólások