Ezekben a nehéz időkben, amikor még állandó és mániákus kultúrafogyasztó emberként is kénytelen vagyok a legtöbb időmet itthon tölteni, nincs más hátra, mint a jó filmek és könyvek habzsolása, s ezek ajánlása annak érdekében, hogy akár az önkéntes, akár a kényszerű karantén mindenki számára elviselhetőbb legyen. Ezért örültem nagyon, amikor tegnap éjjel kifogtam az amerikai Az utolsó próba című filmet, amelyet, ha ezen írásom alapján valakinek felkelti az érdeklődését, március 23-án éjjel 1 óra 45 perckor a Prime csatornán megtekinthet.
A Sean Penn rendezte film egy örök, a férfiakat és nőket sokszor elválasztó, párkapcsolatokat tönkretenni képes helyzetet láttat, a benne játszó színészeknek és a történet helyszínének köszönhetőn meglehetősen érzékenyen. A hivatás és a szerelem közötti választásról van szó ebben az alkotásban, amikor a legsötétebb Afrikában szolgálatot teljesítő európai orvosok közül az egymásba szerető férfi, Miguel Leon (Javier Bardem), és a kiküldetést vezető nő, Wren Peterson (Charlize Theron) közül a férfi nem tudja az életét az afrikai „frontvonalon” kívül elképzelni, a nőnek viszont elege van az átélt borzalmakból és megpróbáltatásokból, s egyre inkább hazavágyik, végleg.
Az afrikai viszonyokat látva nem csodálkozhatunk sem a nő, sem a férfi hozzáállásán és elképzelésén. A kontinensen épp dúló politikai és szociális forradalom ugyanis a felkelés vezetőit teljesen kifordítja önmagából, melynek eredményeképp olyan embertelen magatartást tanúsítanak, amelyek sem a fekete, sem a fehér ember számára egyfelől nem elviselhetők, lelkileg tulajdonképpen feldolgozhatatlanok, másfelől az akcióiknak „köszönhetően” rengeteg sebesültet, halottat, ártatlan áldozatokat, köztük gyerekeket is hagynak maguk után. Ezeket látva és tapasztalva Wren – aki egyébként egy erős nő – egyszerűen értelmetlennek látja a munkájukat: kellő vérkészítmény, megfelelő higiéniás körülmények, s a brutális forradalmárokkal szembeni értelmetlen és életveszélyes küzdelem számára már – hiába orvos –, úgy érzi, nem perspektíva többé. Ezzel szemben a párja, Miguel – akit Javier Bardem ismét, a tőle megszokott színvonalon alakít – az őt ért atrocitások és életveszélyes helyzetek ellenére is csak és kizárólag az afrikai „terepen” tudja elképzelni, hogy dolgozzon, itt látja értelmét és hasznát az orvosi szakértelme kamatoztatásának.
A film egyfelől gyönyörűen láttatja a mindkét félben ott húzódó lelki dilemmákat, másfelől az egymás iránti szeretetből, szerelemből, tiszteletből adódóan azt is, ahogy Wren és Miguel egyként igyekszik maximálisan megérteni, elfogadni, mérlegelni a másik szempontját is. S hogy jutnak, juthatnak-e dűlőre, normális kompromisszumra a nagyon komoly hivatás és elhivatottság, valamint a magánélet között? Nos, ezt nyilván annak érdekében nem árulhatom el, hogy minél többen megnézzék a filmet. Már csak azért is, mert ritkán látni olyan filmes alkotást, ahol a főszereplők lelki rezdülései ennyire plasztikusan, ennyire szívet szaggatóan átjönnek – ez esetben nem a mozivászon, hanem a tévé képernyőjén keresztül. Mert végig azt lehet érezni, hogy ez a két ember majdnem belebolondul abba, hogy – épp a másik érdekét is szem előtt tartva – a helyzetükben nincs, nem lehet jó döntés. Akárhogy határozzanak is, valakinek ehhez fel kell adnia a személyiségét, az elképzeléseit, egyáltalán: önmagát. Amit, ha igazán szereted a másikat – mutat rá erre is a film –, nem várhatsz el. Semmilyen körülmények között sem.
Ne hagyják ki ebben a vészterhes időszakban ezt a filmet azért sem, mert az egymásra odafigyelés fontosságának ebben a felfokozott helyzetében van mit tanulni Miguel és Wren magatartásából, s az olyan mellékszereplők hivatástudatából, mint például a nem más, mint a kiváló Jean Reno alakította Dr. Mehmet Love szakmai hozzáállásából.
Gyürky Katalin
Hozzászólások