Vádat emeltek ellenük.
Emberkereskedelem bűntettével vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség két férfit és egy nőt, akik egy 15 éves lányt vettek rá parra, hogy Budapesten prostituáltként dolgozzon, az így keresett pénzét pedig adja át nekik. A vádhatóság közleménye szerint,
a 15 éves sértettet a nagyszülei nevelték, középiskolai tanulmányai miatt hét közben kollégiumban tartózkodott, hétvégén pedig otthon. Családi körülményei miatt a sértett nagyon vágyott a szeretetre. 2022 júliusában a sértett megismerkedett a 18 éves vádlottal, akivel nagyon gyorsan szerelmi viszonyba került. 2022. október elejére a férfi elhitette a kislánnyal, hogy rendkívül szerelmes belé, és közös életet tervez vele Budapesten. Ennek hatására a sértett egyik nap úgy döntött, hogy nem megy a kollégiumba, hanem a barátjához szökött, akivel két nappal később már Budapestre utaztak azért, hogy ott éljenek.
A vádlott azt tervezte, hogy ráveszi a sértettet, hogy prostituáltként dolgozzon, és ebből tartsa el őt. A vádlott szállást kért az unokatestvérétől, illetve annak élettársától Budapest belvárosában, majd azt mondta a sértettnek, hogy
csak addig kell prostituáltként dolgoznia, amíg ő nem talál megfelelő munkát.
A sértettről kompromittáló fotókat készített a vádlott, amit szexuális hirdetésekhez használtak fel. Miután a hirdetések nem hoztak eredményt,
a vádlottak leküldték a sértettet az utcára azért, hogy ott végezze a prostitúciót. Ezen az éjszakán egy vendége volt a sértettnek, aki 6.000 forintot fizetett neki, ami a vádlottakhoz került.
Másnap egy újabb hirdetést adtak fel az interneten a vádlottak, melyen már nem a kislány fotói szerepeltek, hanem a női vádlottéi, majd a hirdetésre jelentkező férfi 20.000 forintot fizetett a sértettnek a szexuális szolgáltatásért. Amikor a sértett nagyszülei tudomást szereztek arról, hogy az unokájuk nem a kollégiumban tartózkodik, keresni kezdték, mire a sértett hazautazott a nagyszüleihez.
A vádhatóság végül minősített emberkereskedelem bűntettével vádolja mindhárom vádlottat, mely bűncselekményért 5-15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki a törvény szerint. A közlemény kiemeli, hogy
a vádlottakat nem mentesíti a felelősség alól az sem, hogy a sértettel szemben erőszakot és fenyegetést nem alkalmaztak, mert a bűncselekmény már a prostitúcióra való rábeszéléssel megvalósult.
Előkészítő ülésen történő beismerés esetén a két férfit 7-7 év fegyházbüntetésre kellene ítélni az ügyészség szerint, míg a hirdetés elkészítésében közreműködő nőt 2 év börtönbüntetésre, melynek a végrehajtását 5 évre fel kell függeszteni.
Hozzászólások