Szexuális zaklatással vádolja Justin Baldonit színésztársa, Blake Lively, aki állítólag testszégyenítés és hírnévromboló kampány áldozata lett az It Ends With Us – Velünk véget ér című film forgatásán – írta vasárnap a Daily Mail.
Baldoni, aki rendezője és főszereplője is volt a produkciónak, megjegyzéseket tett a színésznő súlyára, valamint ellenséges munkakörnyezetet alakított ki vele szemben. Volt, hogy belépett Lively lakókocsijába, miközben meztelen volt, a szexjeleneteit pedig hagyta a barátainak, hogy végignézzék.
Január 4-én egy találkozót is szerveztek, amelyen megpróbálták rendezni a vitás kérdéseket. A színésznő vitte magával férjét, Ryan Reynoldsot is, és egy harminc pontból álló követeléssel álltak elő, amellyel szerették volna a Baldoni, valamint a film egyik producere, Jamey Heath nem kívánatos viselkedését mérsékelni – a Tények cikke szerint.
Egyebek között azt akarták elérni, hogy Baldoni és Heath a korábbi pornófüggőségét többé ne említsék senkinek, ne adjanak több szexjelenetet a filmhez, illetve a színész ne mondja neki, hogy képes beszélni a meghalt édesapjával.
A helyzet azonban nem rendeződött, a színésznő most jogi panaszt nyújtott be kollégája ellen.










Hozzászólások