Megnyílt Keleti Éva fotóművész kiállítása a debreceni Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében.
„A színházi fotósok rendkívül közel állnak hozzánk, ugyanakkor nagyon tartunk tőlük. Hiszen lebukhatunk a fotóik által, ha hiteltelenek vagyunk, miközben az örökkévalóságnak adhatnak át bennünket, ha hitelesek vagyunk a színpadon” – fogalmazott A kultúra vonzásában című, a Keleti Éva fotóművész munkáit felvonultató kiállítás megnyitóján Ráckevei Anna, Jászai-díjas, Érdemes Művész, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója. Ezt a gondolatot egészítette ki Szarka Klára fotótörténész, a kiállítás kurátora, amikor arról beszélt: a színész nyilvánvalóan óvja az arcát, hisz az a munkaeszköze. Ehhez képest, vagy ennek ellenére Keleti Éva mégis „meggyőzte” a művészeket a fotózásuk fontosságáról, mégis a legkülönlegesebb és a legintimebb pillanataiban kaphatta lencsevégre a 20. század legnagyobb magyar színészeit és más világnagyságokat. S ebben nyilván csak az egyik, s valószínű, hogy csak a kisebbik szerepet játszotta az a 20. század második felétől megújuló, megváltozó fotótechnika, amit Keleti Évának volt módjában elsajátítani.
Ehhez a „meggyőzéshez”, ehhez a „megnyitáshoz”, a színészek munkáját, illetve a magánéletüket meghatározó pillanatok művészi leképezéséhez másvalami is kellett. Keleti Éva szerint a szeretet, és az, hogy a szereteten keresztül meg tudta a művészekkel találni a hangot. Ennek talán legeklatánsabb példája a fotóművész Básti Lajossal kialakított kapcsolata, amely szintén nem indult zökkenőmentesen. Bástinak operált orra volt, és kijelentette, hogy őt csak alulról lehet fotózni. Keleti Éva erre tiltakozni kezdett, hogy már ne is haragudjon, de az torzít. S elérte, hogy a képet abból a szögből is megcsinálhassa róla, amit ő maga jónak talált. Másnap elment hozzá, megmutatta neki a saját maga elképzelése szerint született fotót is, amire Básti azt mondta: „hát az sem rossz, amit maga kitalált.” „Attól fogva a tenyeremből evett” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Keleti Éva Szarka Klárának. (Lásd hosszabban a Fotográfia nőnemben című kötetben.)
Keleti Éva nyilván ehhez hasonló „módszerrel” került közel a többi olyan művészhez, rendezőhöz és szépíróhoz is, akiknek a fotóiban, sőt fotósorozataiban most Debrecenben is gyönyörködhetünk. A teljesség igénye nélkül, a kiállító terem paravánjairól a Ruttkai Éva-Latinovits Zoltán színészházaspár intim pillanatai, Gobbi Hilda „arcai”, a Törőcsik Mariról készült fotósorozat – amelynek egyik eleméről Keleti Éva elárulta, hogy épp itt, Debrecenben készült -, Tordai Teri, Béres Ilona, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Benedek Miklós vagy épp Darvas Iván felejthetetlen arcának egy-egy pillanatát megörökítő fotók néznek vissza ránk.
Ám itt a felejthetetlen szónál el szeretnék időzni kicsit. Mert mindezek az arcok valóban feledhetetlenek azok számára, akiknek volt alkalmuk, azt kell mondjam, szerencséjük még ezeket a művészeket élőben, vagy legalább a televízión keresztül látni. Azonban sokaknak ez már nem adatott meg, s hogy számukra mégis szintén felejthetetlenekké válnak, azt Keleti Éva fotóművésznek köszönhetjük. A képek ugyanis, tematikájuknál és technikájuknál fogva (fekete-fehér fotókról van szó), amellett, hogy múltidéző jellegük van, szó szerint beleégetik magukat a retinánkba. Így még azok is, akik esetleg csak most, e képek kapcsán találkoznak ezekkel a művészekkel, vagy például a neves orosz színész és rendező, Jurij Petrovics Ljubimov, az angol író, Robert Graves, vagy az angol rendező, Peter Brook arcképével, azokat garantáltan soha többé nem feledik.
Az egyik Keleti Évával készült interjúban a következőt olvashatjuk: „Általában, ha döntés születik, hogy képzőművész, vagy fotográfus kiállítását rendezzék meg, nagyon jónak kell lennie a fotósnak ahhoz, hogy mellette döntsenek.” (forrás: https://pixinfo.com/cikkek/interju_keleti_eva)
Nos, Keleti Évának, a szakmájában egyedüliként Prima Primissima-díjjal kitüntetett fotóművésznek az esetében a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft-nél, azaz a kiállítás szervezőinél ez a kérdés nyilván fel sem merült. Viszont Keleti Éváról az, hogy nagyon jó, még semmit sem mond: nyelvi korlátokba ütközünk, ha ki akarjuk fejezni a munkája, a művészete minőségét. Ezért szavak helyett inkább merüljünk el a képeiben, amelyek február 15-éig ingyenesen tekinthetők meg a Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében.
Gyürky Katalin
Hozzászólások