Véget ért a Debrecen Belváros funkcióbővítő városrehabilitációja – II. ütem című kiemelt projekt megvalósítása, amelyet a projektgazda – Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata – 2.741.113.318 Ft európai uniós támogatással valósított meg az Észak-alföldi Operatív Program forrásaiból. Debrecen belvárosában szinte minden megújult az elmúlt években – mondta a város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.
A Simonffy utca Hal köz és Tisza István utca közötti szakaszának díszburkolása összeköti a Debrecen Belváros funkcióbővítő városrehabilitációja projekt első ütemében megvalósult három beavatkozást (Hal köz, Ifjúsági Ház és nyugati kiskörút 1. szakasza), ezáltal összefüggő rehabilitált közterület jött létre a Piac utcától a nyugati kiskörútig.
A korábban rossz állapotú útszakasz forgalmi sávja 2014 tavaszán 8 cm vastag, míg a járda 6 cm vastag beton térkőburkolatot kapott és a víznyelők szintbeemelése is megtörtént. A beruházással érintett részen a zöldfelület is teljesen megújult, illetve 24 új fa elültetésére került sor.
A projekt részeként készült el az Ady park teljes rekonstrukciója, közvetlenül kapcsolódva a Batthyány utca és a Csapó utca forgalmas belvárosi gyalogostengelyéhez, olyan találkozóhelyként, amely a megnövekedett gyalogosforgalom átvezetését is biztosítja. A Csokonai Színház és az akkori tanítóképző – ma a Debreceni Ady Endre Gimnázium épülete – közötti területen a közelmúltig meglévő formájában 1972-ben alakították ki a süllyesztett terű parkot, amelynek állapota a felújítás előtt már erősen leromlott volt. A térszín feltöltésével, az átjárhatóság, a fiatalos lendület és a találkozóhely-jelleg jegyében nyitott térszerkezet jött létre, amely a Csokonai Nemzeti Színház épülete melletti új sétányokkal illeszkedik a történelmileg kialakult térstruktúrához, ugyanakkor funkcionális elkülönülést is mutat. A korábbiakhoz képest funkcionális változás, hogy az Ady park és a Csokonai Nemzeti Színház épülete melletti két – korábban járműforgalomra és parkolásra használt – terület gyalogos pihenő övezetté alakult.
A beruházás összesen 4440 négyzetméteres területen valósult meg, többek közt közművek kiváltásával, korszerűsítésével, építésével (új csapadékvíz-elvezető rendszer építése, elektromos hálózat kiváltása és felújítása, gyengeáramú hálózat kiváltása, távhő-vezeték kiváltása). A teljes közlekedési felületen az akadálymentesítés követelményeinek megfelelő jeleket (taktilis jelek) alkalmaztak, 23,3 négyzetméter felületű szökőkút épült, utcabútorok (padok, kerékpártárolók, szemétgyűjtők, kandeláberek, dézsák) kerültek kihelyezésre. A fejlesztés nyomán a korábbi 574 négyzetméteresnél jelentősen nagyobb, 772 négyzetméteres zöldterület alakult ki: 18 fa került telepítésre, továbbá 1353 cserje és 1339 évelő növény kapott helyet a parkban a gyepszőnyeg mellett.
A Régi Városháza főépületének külső felújítása és tetőrekonstrukciója már régóta sürgető igényként jelentkezett. A műemlék épület tetőszerkezete egységes komplex felújításon korábban még nem esett át, nagy része még a XIX. század közepén beépített anyagokat tartalmazta, amely jelentősen meggyengült, több helyen beázott, emiatt a teljes tetőrekonstrukció (tetőszerkezet, tetőhéjazat, bádogozások) elvégzése elkerülhetetlenné vált. A beruházás megvalósítása által a tetőszerkezet mellett a külső homlokzat is teljesen megújult, megtörtént a kőlábazat cseréje, sor került az épület akadálymentesítésére lift építésével, illetve korszerű, hőszigetelt külső nyílászárók beépítésére is.
Az épület északi (Rózsa utca felőli) homlokzatának földszintjén újra megnyitották a sokáig lezárt kaput, amelynek közelében akadálymentes parkoló is létesült a Rózsa utcán. A Régi Városháza környezetében a járdák, a gyalogutak akadálymentes módon, sík felülettel épültek át, míg a belső térben akadálymentes közlekedők, lépcsőfeljárók, lift és akadálymentesen megközelíthető WC, mosdó helyiség került kialakításra.
A nyugati kiskörút 2. szakasza a városrehabilitációs projekt elemei közül utolsóként épült meg az Arany János utca és az Erzsébet utca között, biztosítva a városközpont tehermentesítését, egyúttal jobb megközelíthetőségét. Az útszakasz a 2012-ben átadott 1. szakasz folytatásaként 2×2 forgalmi sávval és két oldalon tömegközlekedési sávval, zöldsávokkal, korszerű közvilágítással és a főbb csomópontokban jelzőlámpás forgalomirányítással készült el 529,5 méter hosszban.
Maga az új útszakasz kivitelezése során a talajcsere, a földmunkák és a burkolatépítés mellett, több kapcsolódó korábbi utca (Nemzetőr, Boldogfalva és Török Bálint utca) érintett szakasza burkolatának teljes elbontása is megtörtént. Átépültek a Miklós, a Szalkai, a Török Bálint és a Barna utcák adott szakaszai összesen 615 méter hosszon. Új járdák és kapubejárók épültek összesen 5915 négyzetméteren. Az útépítés elmaradhatatlan része a forgalomtechnika kivitelezése, ennek keretében többek között burkolati jelek felfestése, 136 db új KRESZ-tábla kihelyezése, biztonsági korlát építése, illetve négy összehangolt vezérlésű jelzőlámpás csomópont kiépítése valósult meg.
Elkészült a csapadékvíz-elvezető rendszer tisztítóaknákkal, víznyelőkkel és idomokkal, a meglevő aknafedőlapok szintbe helyezésével 1698 méteres hosszon és a szennyvízcsatorna 382 méteren, illetve 1057 méteren ivóvízvezeték építésére is szükség volt. A nyugati kiskörút első szakaszához hasonlóan a pálya középvonalában zöldsáv létesült 24 csobogóval.
A közvilágítás a nyugati kiskörúton és a keresztező utcákban összesen 57 közvilágítási oszlop elhelyezésével, lámpakarokkal, lámpatestekkel, fényforrásokkal, a függőleges bekötővezetékekkel együtt valósult meg.
A növényzet rendezése 162 fa telepítésével, 2720 cserje és 1772 talajtakaró növény kiültetésével, a megmaradó fák gallyazásával, és 4540 négyzetméternyi terület füvesítésével történt meg, amelynek fenntartását három egymástól független automata öntözőrendszer segíti.
A városrehabilitációs projektek sajátossága, hogy az építési elemeket kiegészítő, úgynevezett „soft” tevékenységek kísérik, amelyek között a beruházásokhoz kapcsolódó kulturális tevékenységek mellett különböző szemléletformáló akciók, közösségfejlesztő és egyéb programok is megvalósultak, jelentős részben debreceni civil szervezetek által.
Fotók, videó: hajdupress.hu, Miskolczi János










Hozzászólások