A Készenléti Rendőrség által szervezett VIII. Nemzetközi Rendőr Lovasverseny idén már a Nemzeti Vágta kiemelt programjaként az első napon lezajlott. Nyolc ország fogadta el a magyar rendőrök invitálását. Cseh, szerb, szlovák, szlovén, román, német és török rendőrök, illetve csendőrök érkeztek hazánkba, sőt az Egyesült Királyság is indított csapatot. Magyar részről a Hajdú-Bihar és a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság lovasai indultak a versenyen, illetve polgárőrök, valamint készenléti rendőrök.
A rendezvényt Molnár Karolina, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára és Meskó Zsolt, a Nemzeti Vágta főrendezője nyitotta meg.
Az egyenruhásoknak két fordulóban kellett számot adniuk szakmai jártasságukról, egy gyorsasági szimultán és egy ügyességi számban. A 26 induló közül a legeredményesebb versenyzőnek a szlovák Zgola Marian bizonyult. A szimultán fordulót is ő nyerte meg, míg az ügyességi versenyszámot Soltész Barnabás. A Készenléti Rendőrség lovasa volt a legeredményesebb hazai versenyző. Míg a polgárőrök közül Stefanek Attila bizonyult a legjobbnak. A női indulók közül a legeredményesebb versenyző a cseh Vladimira Blazkova lett.
A Nemzeti Vágta Nemzetközi Futamán több rendőr is indul, nekik még vasárnap szurkolhatunk. Illetve a készenléti rendőrök a szekértoló versenyen is indítanak egy csapatot.
További részletek a www.vagta.hu oldalán.
Forrás: Készenléti Rendőrség










Hozzászólások