Daniel Auteuil és Gérard Depardieu főszereplésével, Addig jár a korsó a kútra címmel filmváltozatban már láthatta a közönség azt a Francis Veber írta és rendezte történetet, amelynek most a magyar színpadi változatát Legyen férfi, Monsieur Pignon! címmel a Thália Színház vígjátékműhelye hozta el 2019. június közepén két este erejéig a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadra.
A darab véleményem szerint elsősorban az önismeretről szól, illetve arról, hogy ennek híján mi mindenre vehető rá egy ember, hogy „mentse az irháját”, azaz, hogy épp a szakadék felé tartó életét még épp a szakadék szélén meg tudja állítani. Ez a szituáció jellemző a főhősre, arra a Mosieur Pignon-ra is, akit nemcsak, hogy a felesége, Christine „dobott” már két éve, s nemcsak, hogy az azóta kamasszá cseperedett fia se nagyon akar vele szóba állni, hanem akit létszámleépítés ürügyén még az a cég is készül elbocsájtani, ahol könyvelőként dolgozik. Ez a meglehetősen észrevehetetlen és jellegtelen alak, akinek „tutyimutyiságát” az egyébként valójában nagyon is karakteres színművész, Pindroch Csaba itt a visszafogott gesztusaival és a halk szavúságával kiválóan érzékeltet, nemcsak, hogy „benne van tehát a slamasztikában”, hanem az ilyenkor egyébként szokásos döntésképtelenség és kilátástalanság-érzet épp a talpraesettsége hiányában még inkább eluralkodik rajta. Az ilyesfajta bizonytalan személyiségeket – s a darab története ettől oly életszerű – ilyenkor szokták megtalálni azok a „jóakarók”, akik megmondják a „tutit”, azt, hogy merre is kéne haladnia az illetőnek tovább annak érdekében, hogy élete jelenleg kisiklott vonatát visszaállítsa a kellő vágányra.
A Paczolay Béla rendezte Francis Veber-darabban a szomszéd, Belone (Szervét Tibor) személyében meg is érkezik ez a tanácsadó barát, aki „remek” ötlettel áll elő: Pignon tüntesse fel magát a cégvezetője előtt, egy fotoshoppolt kép segítségével melegnek, hiszen attól a cégtől, amelynek a fő profilja az óvszergyártás, egy ilyen nemi identitással rendelkező ember kirúgása, idézem: „mégse venné jól ki magát…”
Belone ötlete nemcsak, hogy beválik, s Pignon továbbra is maradhat a cég kötelékében, hanem a vállalat összes dolgozója számára új élethelyzetet teremt, hiszen a „homoszexuális” munkatárshoz innentől kezdve valahogy mindenkinek viszonyulnia kell… Paczolay Béla rendezésében igazából a történetnek ettől a pillanatától kezdve indulnak el és indulnak be azok a helyzetkomikumok, amelyek mentén, a „meleg” Pignon-nal párbeszédet folytatva, együtt ebédelve, kávézva és dolgozva a kollégák jelleme is komikus színben tűnik fel, s őróluk is egytől egyig lehull az a bizonyos lepel… A helyzet- és jellemkomikumok e rendezésbéli remek találkozásának köszönhetően pedig az is kiderül, hogy nemcsak Pignon van híján a kellő önismeretnek, de mindenki más, őt körülvevő embernek is lenne mit ezen a téren fejlődnie. Az egyetlen kivétel a szomszéd, Belone, akiről Szervét Tibor a szintén visszafogott, mégis igen kifejező és hatásos játékának köszönhetően megtudjuk: őt húsz éve épp azért távolították el akkori munkahelyéről, amiért most Pignon-t visszavették, ám ez az alak nemcsak annak mintapéldája, hogy hogyan kell „méltósággal viselni” a másságot, hanem annak is, hogy hogyan nem szabad ezt másra, teszem azt a szomszéd férfira ráerőltetni, ha az nem akarja…
Belone-on kívül azonban az összes többi szereplő bizarr helyzet adta bizonytalansága, majd pedig a valós, eddig takargatott énjének a felszínre törése – s nyilván ettől is oly népszerű ez a történet s ez a Thália Színház feldolgozta verzió – szintén tipikus, az életből jól ismert jellemeket és szituációkat tár elénk. Szabó Győző például kiválóan alakítja azt a Santinit, aki a rejtett homoszexuális ember tipikus esete: amikor „felsőbb vezetői utasításra” kénytelen közelebb kerülni a „meleg” munkatársához, kezdi felfedezni magában az addig mélyre el- és lefojott, s macsó vonásokkal túlkompenzált homoszexuális vonásait. S Szabó Győző képes arra, hogy humorral, ugyanakkor a dolog fájdalmas oldalát is érzékeltető „kínlódásával” megmutassa, hogy vajon mi zajlik le egy, magát „csajozógépnek” gondoló, nem mellesleg családos férfiban, amikor rájön a másságára. Vagy ott a csinos munkatársnő, Mabelle, aki – szintén tipikus módon – az addig „szürke kockának” látott Pignon megmentőjének képzeli magát, s kezdetben úgy tesz, mint aki lelki szinten akarja megérteni a kollégáját, utána azonban küldetésének érzi, hogy célját női bájai „bedobásával” is elérje – amely a karaktert játszó Gubás Gabinak csöppet sem esik a nehezére.
Ez a nő ugyanis szexuális „lerohanással” kívánja a maga számára is igazolni, hogy Pignon valójában nagyon is férfi, csak épp „trükközik picit”. De ott a szinte minden munkahelyen szintén megtalálható, ártó, rossz szándékú kolléga, ez esetben kolléganő is, Ariane (Tóth Eszter), aki az ármánykodásával, a különféle pletykáknak felülve, s mindezt persze nem kis homofóbiával leöntve még tovább ront Pignon amúgy is fura és korántsem egyszerű helyzetén. A „minden lében kanál” Guillaume (Vida Péter) pedig – ismét csak a való életből ismerős figuraként – ebben a kialakult káoszban „kiváló érzékkel” mindig arra az oldalra áll, ahonnan nagyobb biztonságot és esetleg megbecsültséget, elismertséget remélhet.
Azaz ebben a pörgősnek korántsem mondható, de dramaturgiailag kiválóan felépített, a jelenetek egymásra épülése szintjén jól megszerkesztett produkcióban a végén mindenkiről kiderül, hogy ki is valójában. Még arról a Pignon-ról is, akinek a megpróbáltatásai ellenére a történet finisében mégis lehetősége nyílik arra, hogy megmutassa: tud igazán és igazi férfi lenni, sőt, tud izgalmas, s korántsem „szürke kocka”, „se hús, se hal” személyiség is lenni. Ugyanaz tehát, mint az elején, mégis más…
Az alkotók:
Írta: Francis Veber
Fordította: Hamvai Kornél
Pignon: Pindroch Csaba
Belone: Szervét Tibor
Santini: Szabó Győző
Mabelle: Gubás Gabi
Guillaume: Vida Péter
Kopel: Nagy Viktor
Ariane: Tóth Eszter
Díszlettervező: Khell Csörsz
Jelmeztervező: Benedek Mari
Zeneszerző: Furák Péter
Rendezőasszisztens: Magócs Niki
Rendező: Paczolay Béla
Gyürky Katalin
Hozzászólások