A kerékpáros turisták könnyebb utazása érdekében a Tisza-tóhoz vezető mindhárom vasútvonalon bővítette kínálatát a MÁV-Start, és május 1-jétől ismét elérhetők a tavalyi év sikertermékei, a Balaton24 és Balaton72 napijegyek – közölte a MÁV-Start.
A balatoni utasforgalom évek óta növekszik a vasúttársaság vonalain. A tavalyi nyári szezonban az utasszám a korábbi évekhez képest ugyan alacsonyabb volt, de így is több mint 1,7 millióan utaztak vonattal a magyar tengerhez. Rekordot döntött viszont a kerékpárosok száma, közel 88 ezren vették igénybe a szolgáltatást.

A napijegyekkel a Balaton partján, a Tapolca-Sümeg szakaszon és a balatonfenyvesi kisvasúton közlekedő vonatokon, valamint a Balatonfüred és Tihany között közlekedő Volánbusz járatokon is lehet utazni. A jegyek ára a tavalyival megegyező, a Balaton24 napijegy 990 forintért, 26 éven aluliaknak 660 forintért; a Balaton72 jegy 2490 forintért, 26 éven aluliaknak 1650 forintért lesz elérhető. Az egy és a három napos jegyek megvásárolhatók a MÁV pénztáraiban, applikációjában, a Balaton24 jegyek továbbá az Elvirán és MÁV egyes jegyautomatáinál is.
A kerékpáros turisták könnyebb utazása érdekében a Tisza-tavat érintő mindhárom vasútvonalon bővítette kínálatát a MÁV-Start.
A legnagyobb újdonság, hogy május 1-jétől a hétvégi napokon, május 22-től, pünkösdtől pedig a nyár végéig naponta Tisza-tó expresszvonat jár közvetlenül Budapestről Gödöllőn, Füzesabonyon és Poroszlón át Tiszafüredre.
– olvasható az oldalon

A vonat 7:55-kor indul a Keleti pályaudvarról és 10:09-re érkezik Tiszafüredre; visszafelé pedig 17:53-kor indul Tiszafüredről és 20:05-re érkezik Budapestre, menetideje 2 óra 15 perc.
A vonatban nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi közlekedik 32 darab kerékpárhellyel, de megnövekedett igény esetén akár 80 darab kerékpárhelyet is tudnak majd biztosítani, így ez a vonat javasolt minden kerékpáros utas számára.
A Debrecen és Balmazújváros között zajló pályafelújítási munkák miatt kerékpárszállítással jelenleg Debrecenből Karcagon vagy Kisújszálláson keresztül érhető el a Tisza-tó, a kínálatbővítésnek köszönhetően megfelelő eljutási lehetőség biztosított ezeken az útirányokon át.
A Tisza-tó a közismert és kedvelt kerékpáros túrajeggyel érhető el, ami egy napig, a jegyen feltüntetett naptári napon érvényes és az ország bármely területéről elindulva, a megtett távolságtól függetlenül, egységesen, 420 forintért vásárolható meg akár hétvégén, akár hétköznap.










Hozzászólások