Tarantino őszre várja a filmrajongókat az Apolló Mozi

Kép: apollomozi.hu

Mától november 20-ig lehet megnézni szélesvásznon a mester nagyjátékfilmjeit.

A mai nappal egy igazán különleges életműsorozat startol el a debreceni Apolló Moziban: Az amerikai független film egyik legnagyobb hatású alakja,

Quentin Tarantino érkezik ismét szélesvászonra, méghozzá idén ősszel minden hétfőn.

A programsorozat szervezősi szerint Tarantino alkotásai hosszú évekkel a mozis bemutatók után is beszédtémák. Ikonikus jelenetei, párbeszédei, rajongók millióit mozgatják meg a világban, hivatkozási alapokká válnak a filmőrültek hétköznapjaiban, így nem is csoda, ha ismét bekerülnek a moziterembe.

Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője a HajduPress kérdésére elmondta,

hatalmas kultusza van Tarantinonak Magyarországon. A szerzői filmek kedvelői mind szeretik őt, és tudtuk, hogy van akkora név, hogy egy életműsorozat tőle nagy durranás legyen, ami az előzetes becslések és visszajelzések alapján be is jött a tippünk.

Quentin Tarantino eddigi összes nagyjátékfilmes rendezése bekerül most a cívisváros art mozijába. Az első vetítés ma lesz, az utolsó pedig 10 héttel később, november 20-án. Fejér Tamás kérdésünkre elmondta azt is, hogy bár már most nagyon népszerű a program, nehéz megmondani, hogy kinek az életművét lehetne hasonló sorozattal ismét bevinni a mozikba.

Nehéz olyan kortárs rendezőt találni, aki régóta munkálkodik, és Tarantinohoz hasonló rajongás övezi. Könnyű ilyenkor belecsúszni abba, hogy vagy nagyon retró irányba megyünk el, és sok embert kizárunk ezáltal, vagy pedig olyan alkotót találunk meg, aki annyira nem ismert. Mondjuk egy J.J Abrams-re nem ugranának annyira az emberek. Vagy vegyük például Spielberget, aki viszont nagyon nagy merítés lenne, esetében már szelektálnunk kellene.

Kiemeli, hogy az Apolló gyakran szervez egy-egy alkotó születésnapja alkalmából pár napos tematikus vetítéseket, amik szintén mutatják, hogy milyen nagy igény van ezeknek a filmeknek az ismételt vetítésére.

Szerintem van a kultfilmekre igény a premierfilmek mellett, hiszen utóbbiak nem érdekelnek mindenkit. Az emberek keresik a különleges élményeket. Ilyen alkotásokat moziban újranézni, az életben csak párszor adódó alkalom, amit meg kell ragadni, ráadásul ezeket az élményeket közösségben megélni megint csak különleges.

A Tarantino-ősz programja:

A vetítésekkel kapcsolatos további információkat IDE kattintva olvashatnak.

Exit mobile version