A Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál évről évre növekvő népszerűségű találkahelye a természet, a sport és a kultúra szerelmeseinek. A három elemet ötvöző rendezvény sikerreceptje annyira jól bevált, hogy idéntől a Magyar Tavak Fesztiválja néven, több helyszínen még több érdeklődőt fog elkápráztatni a nyár nagy eseménye.
Az év kellemes meglepetése a fesztiválok terén: július 30-tól augusztus 1-ig a nyolcadik alkalommal rendezik meg a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált, mely a komolyzene, az aktív pihenés és az egészséges életmód nemzetközi szinten is egyedülálló keverékét kínálja a résztvevőknek.
A Természet Operaháza fesztiválsorozat több helyszínes franchise-zá nőtte ki magát, a Magyar Tavak Fesztiválja márkanév alatt.
Pozitív meglepetés, hogy a járvány ellenére mindez idén is működhet. A tavalyi kiadás a speciális vírushelyzet miatt veszélybe került, de a jogszabályok maradéktalan betartásával még akkor is sikerült megrendezni az összejövetelt.
Kézenfekvő volt tehát a Tisza-tavi Fesztivál, mint eredeti „zászlóshajó” mögé idéntől kezdődően több hasonló rendezvényt is felsorakoztatni, az igényes szórakozásra továbbra is vágyó közönség kedvéért vállalva a névváltoztatással (Magyar Tavak Fesztiválja) és a bővüléssel, a két helyszínnel (Tisza-tó és Velencei-tó) járó plusz erőfeszítéseket.
Nem csupán újramárkázásról van szó, hanem a múlt sikereire építő magyar fejlesztésről, amelynek mindenki csak örülhet, aki a minőségi kultúrát nagyra tartja.

Egy magyar sikertörténet személyes háttere
Komolyzene és aktív pihenés a szabadban: ez az eredeti sikerrecept, amelyre építve az évről évre növekvő népszerűségű fesztivál eljutott oda, hogy immár több helyszínen is egyedülálló hazai találkahelye legyen a minőségi kultúrát kedvelőknek, a természet szerelmeseinek és a sportos életmód híveinek.
Erre építve álmodta tovább Debreczeni Ildikó fesztiváligazgató és ötletgazda az eredeti tervét, amely a legfontosabb emberi értékeinket (a természet, a mozgás és a művészet szeretetét) egyesíti.
Ildikó „civilben” a 25 éve sikeresen működő Jelmez-Art Kft. ügyvezetője és tulajdonosa, aki az elmúlt másfél évtized során a Magyar Operaház mellett 14 külföldi, nemzetközi hírű operának (köztük az oslóinak, a New York-inak, koppenhágainak és a berlininek) is készített művészi jelmezeket.
A kultúra, az egészséges életmód és az aktív pihenés a természet csodálatával egészül ki, hiszen ez a fesztivál bemutatja hazánk legszebb régióinak növény- és madárvilágát, sőt, a környék népi kultúráját is. Mivel a komolyzenei előadások a megszokottól teljesen eltérő, természetes környezetben zajlanak.
Nemes célok szolgálatában álló művészeti élmény
A fesztivál cseppet célkitűzése, hogy a helyszínéül szolgáló régiókat és a helyieket segítse a talpra állásban, a gazdasági növekedésben, amelyhez a turizmus, mint fő iparág nagyban kapcsolódik.
A fesztivál ideje alatt a térségben eltöltött vendégéjszakák száma növekszik, ami a kapcsolódó vállalkozások bevételének a növekedését is jelenti.
Mivel a természeti értékek jelentős szerepet töltenek be a Magyar Tavak Fesztiválja életében, a természettudatos gondolkodást a rendezvények megvalósítása, lebonyolítása közben és a résztvevők tekintetében is igyekeznek fejleszteni és magasabb szintre emelni a szervezők. A környezeti fenntarthatósági szempontoknak való megfelelés, illetve annak érdekében, hogy a Zöld Fesztivál címet joggal használhassák, számos intézkedést hajtottak végre.
Például a fesztiválok során „mini” környezetvédelmi akciókat szerveznek, melyek célja nem csak a rendezvény további színesítése, hanem a környezetet védő látásmód terjesztése, megszerettetése is a célcsoporttal. A fesztivál reklámanyagainak újrahasznosításával kültéri bútorok készülnek maradandó értékként a közösség számára, és faültetésre is sor került már a környékbeli településeken.

Felhívás minden kultúrapártolónak
A befogadó megyék, városi önkormányzatok mellett a fesztivált különféle támogató szervezetek is éltetik. Így a kultúrát pártoló vállalkozók idén is egy már élő és működő, egyre nagyobb hírű és horderejű rendezvényhez csatlakozhatnak, amely a cégük PR-ját erősíteni fogja, a magánszemélyek pedig a jegyvásárlással tesznek a Magyar Tavak Fesztiválja által felvállalt nemes célokért.
Azok számára, akiknek fontosak ezek az eszmények, többféle támogatási lehetőség is rendelkezésre áll, amelyről a fesztivál weboldalán tájékozódhatnak: www.tiszatavifesztival.hu.
„Tekerj, fuss és csónakázz a kultúráért!” a jelszó, amellyel a nemzetközileg is páratlan fesztivál-franchise most kiterjesztett, újramárkázott formában, új névvel folytatja hagyományait és karitatív tevékenységét.
Forrás: Tiszafüred










Hozzászólások