Még nem is volt olyan rég, amikor 2023 decemberében a Tankcsapda a Lovardában tartott dupla évzáró koncertet (ezekről fotós és írásos beszámolók ITT és ITT érhetők el), most ismét színpadra álltak: a Roncsbárban kapcsolták be a turnéüzemmódot.



Fotó: Reszegi László
Míg az évzáró bulik látványos vetítésekkel és pirotechnikával voltak színesítve, most egy igazi puritán, a ’90-es évekre hajazó estét kaptak a jelenlévők, hiszen se LED-falakat, se lángokat, se más divatos kiegészítőt sem hoztak a Csapó utcára. És milyen jól tették! Félreértés ne essék, remek dolog az összes, kellenek is, de néha jó tud lenni, hogy a zenészeken kívül nincs mire figyelni. A zene üvölt, a tömeg masszaként tombol, a hőmérséklet emelkedik és tényleg mindenki lazára tudja venni a dolgot. Csütörtök este pontosan ez történt a Roncsbárban.





Fotó: Reszegi László
A koncertet nyitó Fiúk ölébe a lányok (amely 25 éve jelent meg) nyitósora (Forró nyári este) azonnal új értelmet nyert, mert a kezdés után másodpercek alatt kiderült, hogy egy forró tavaszi este veszi kezdetét. A negyedévszázados albumról (Ha zajt akartok!) még egy dalt elővettek, ez viszont egy manapság ritkábban felcsendülő tétel volt (Valaki aki vagy). Szintén kuriózumnak számít a stúdióban még nem rögzített A csajom a rúdról, amely 2023. december 30-án debütált élőben a Lovardában, ezt követően 2024. január 1-én hallhatta a budapesti közönség az Akváriumban, most pedig a Roncsbárban is elhangzott az új szerzemény.
A különlegességek mellett persze mindenki megkapta a maga csapdáját, ugyanis volt Baj van! 1989-ből, Jönnek a férgek 1994-ből, A rock & roll rugója 1995-ből, Mennyország Tourist 1999-ből, Adjon az ég és Örökké tart 2003-ból, Rock a nevem 2006-ból, Alföldi gyerek 2016-ból, Szevasz öcsém 2019-ből és persze a két új, tavaly megjelent nóta (Ez a nap az a nap, Pesten megjelent Isten) is a repertoár része volt.






Fotó: Reszegi László
A T35 elnevezésű turné nyitóbulija tehát egy erős válogatást mutatott, az örökmozgó és sokat mosolygó Sidi, a közönséget skandáltató Fejes és a beszédes Lukács kapcsán a hazai közönség döntött: indulhat az országjárás idén is!
A teljes dallista:
- Fiúk ölébe a lányok
- Itt vannak a Tankok
- Nem kell semmi
- Jönnek a férgek
- Egyedül a világ ellen
- Azt mondom állj
- A csajom a rúdról
- Föld és ég
- Ez a nap az a nap
- Rock a nevem
- Valaki aki vagy
- Örökké tart
- Pesten megjelent Isten
- Ez az a ház
- Baj van!
- Alföldi gyerek
- Mennyország Tourist
- Szevasz öcsém
- Adjon az ég
- A rock & roll rugója
ráadás: - Füst és lábdob
- A legjobb méreg
A T35 turné eddig ismert dátumai (a lista folyamatosan bővül):
0321 :: Debrecen :: Roncsbár
0323 :: Győr :: Audi Aréna
0504 :: Nyírbátor :: Papok rétje
0505 :: Komárom :: ErődFeszt
0509 :: Pápa :: Pápai Expo és Agrárpiknik
0510 :: Makó :: Városnapok
0517 :: Kecskemét :: CityRocks
0518 :: Sopron :: SopronFeszt
0519 :: Tiszavasvári :: Városi Strand
0522 :: Budapest :: Kongresszusi Központ (Bochkor 60 születésnapi est, több fellépővel)
0614 :: Jászberény :: Szabadtéri Színpad
0616 :: Békéscsaba :: I. Országos Kamionos Találkozó
0621 :: Topolya, Szerbia :: Lake Festival
0623 :: Nagymaros :: VéNégy Fesztivál
0628 :: Debrőd, Szlovákia :: Szent László búcsú
0629 :: Budapest :: Open Road Days
0712 :: Eger :: Márai Központ
0713 :: Veszprém :: Gyárkert
0717 :: Kunfehértó :: Fehértone Fesztivál
0720 :: Mezőtúr :: EastFest
0724 :: Debrecen :: Campus Fesztivál (Tankcsapda 35)
0725 :: Debrecen :: Campus Fesztivál (Tankcsapda B-oldal)
0726 :: Sirok :: Bike Week
0727 :: Debrecen :: Campus Fesztivál (Tankcsapda Akusztik)
0801 :: Székesfehérvár :: FEZEN
0802 :: Sárvár :: Vármeeting
0803 :: Esztergom :: MCC Feszt
0811 :: Gúta, Szlovákia :: Gútai Vásár és Búcsú
0817 :: Balatonlelle :: Szabadtéri Színpad
0819 :: Monor
0824 :: Budapest :: Budapest Park
0830 :: Alsóörs :: Tábor Fesztivál
1011 :: Amszterdam, Hollandia :: Bitterzoet
1012 :: London, Egyesült Királyság :: O2 Academy Islington
1018 :: Madrid, Spanyolország :: Panda Club










Hozzászólások