Az őrült nők ketrece olyan hely, ahol… – szerettem volna ezzel a mondattal kezdeni a Kultúrbrigád és az Átrium közös produkciójáról szóló írásomat, de azonnal rájöttem: egyértelmű és kizárólagos meghatározást nem adhatok rá. Mégpedig azért nem, mert mind az ebben az előadásban a Harvey Fierstein szövegkönyve és Jean Poiret darabja nyomán felvonultatott szereplők, mind pedig minden egyes, őket néző ember valószínűleg máshogy fejezné be ezt a mondatot. Gondolom, nem lenne ez másképp azzal a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadra érkező közönség soraiban ülőkkel sem, akik 2019. július 13-án és 14-én tekinthették meg Alföldi Róbert rendezésében Az őrült nők ketrecét.
A darab egyik főszereplője nem más, mint maga a szórakozóhely, azaz a transzvesztita lokál, amely ilyen formán, Alföldi Róbert rendezői koncepciójában egyértelműen szimbólummá válik: a társadalom tagjai szexuális orientációról való gondolkodásmódjának, azaz a másság elfogadásának vagy elutasításának, a szabadon, szabadosan élhető életnek vagy ez utóbbi elítélésének szimbólumává. Hiszen a darab kiváló dramaturgiájának köszönhetően, azáltal, hogy nemcsak a szórakozóhely „mindennapjaiba”, hanem a lokált működtető „család” életébe is bepillantást nyerünk, a társadalom tagjainak minden egyes képviselőjével találkozhatunk. A szórakozóhelyet működtető Georges (Hevér Gábor) homoszexuális, az ő párja, a lokál „fő attrakciója”, Albin, művésznevén Zaza (Stohl András) transzvesztita, ahogy a szolgálójuk, Jacob (Fehér Tibor) és a lokáljuk „Madárkái” is azok. Ám Georges-nak egy fiatalkori „botlásából” van egy heteroszexuális fia is, Jean-Michel (Fehér Balázs Benő), aki épp nősülni készül, s nem mást, mint A tiszta haza mozgalom képviselőjének, Aristide Bouteille-nek (Mihályfi Balázs) a lányát, Anne-t (Fodor Boglárka) szeretné feleségül venni.
A szereplőkön keresztül a társadalom szexuális orientáltságról szóló gondolkodásmódjának különböző szegmenseit felvonultató produkció tehát megadja a lehetőséget arra minden egyes nézőnek, hogy állást foglaljon: ki mellé is áll ebben a „nemi identitásbéli zűrzavarban”. Megérti-e, tud-e azonosulni az azonos neműek együttélésével, főleg úgy, hogy a darab elárulja: Georges és Albin nevelték fel a vérszerinti anyja által eldobott gyermeket, aki a „szülei” orientációja ellenére mégis heteroszexuális lett. S aki épp ezért, a tőlük kapott szeretetért és megértésért cserébe maximálisan tiszteli és elfogadja a homoszexuális párt olyannak, amilyen. Vagy a szélsőséges nacionalista elveket valló párt fejével ért egyet, aki egyenesen „kiirtandó, kártékony, a nemzettesten élősködő állatfajnak” tartja a „buzikat”.
A felkínált lehetőségek közül való választáshoz azonban, azt gondolom, eleve kialakult nézőponttal, elvrendszerrel kell érkeznünk az előadásra. Különben, ha nincs ezekben a kérdésekben egyértelmű véleményünk, a darab által igencsak befolyásolhatóvá válunk. Mégpedig azért, mert a produkció megoldásai sokkal inkább, s nem titkoltan a homoszexuális irányultság elfogadására biztatnak. Egyfelől a nagyon erős színészi játékkal, ahol mind Stohl András, mind pedig Fehér Tibor egyszerűen remekel „travesztiként”, másfelől a szélsőjobbos politikus egyébként színészi alakítást illetően szintén lenyűgöző „hitlerbajszos” kifigurázásával.
De amennyire Stohlék pazar átváltozó képessége a „travesztik” mellé tudja állítani az esetleg az e kapcsán a „szubkultúra” kapcsán eddig ódzkodó nézőt, olyannyira – nyilván nem szándékosan – de az ellenkezőjét is megteszi a produkció. Ugyanis vannak olyan részletek a darabban, ahol bizony Alföldi rendezése „túltolja a biciklit”. Az előadás revürészleteiben például, ahol a lakást elhagyva egy-egy bárbéli estébe csöppenünk bele, a tulajdonos és műsorvezető Georges-t alakító Hevér, vagy az épp Zazaként elénk sasszézó Stohl sajnos olyan vicceket mesél, s olyan aktuálpolitikai, az eredeti szövegkönyvben nyilván nem szereplő kérdéseket feszeget, amelyek néha már-már a jó ízlés határát súrolják.
Így tehát, ha valaki bizonytalan annak eldöntésében, hogy mit is gondoljon a homoszexuális társadalom tagjairól, nincs könnyű dolga. Aki viszont eleve konkrét elképzelésekkel és elvekkel ül be erre a darabra, azt nyilván nem tudja kibillenteni a szilárd meggyőződéséből a rendezés. De konkrét elképzelés vagy hezitálás ide vagy oda, az bizonyos, hogy van min gondolkodnia a látottak alapján mindenkinek. Főleg a „tiszta szeretet” kérdésköre kapcsán, amelyről ebből a darabból kiderül: tényleg nemtől és szexuális irányultságtól független. Vagy működik, vagy megvan két ember között, vagy nincs.
Az alkotók:
Készült Jean Poiret színdarabja alapján
Szövegkönyv: Harvey Fierstein
Zene és dalszövegek: Jerry Herman
Magyar szöveg: Ugrai István
Georges: Hevér Gábor
Albin: Stohl András
Jean-Michel: Fehér Balázs Benő
Jacob: Fehér Tibor
Jacqueline: Parti Nóra
Aristide Bouteille: Mihályfi Balázs
Marie: Söptei Andrea
Anne: Fodor Boglárka
Madárkák: Bankó Bence, Benkő Dávid, Dobos Richárd, Dobrányi Máté, Drahota Albert, Horányi András, Lakatos Zsolt, Száraz Dávid, Szelle Marcell, Szerény Dániel, Szénási Roland.
Díszlettervező: Menczel Róbert
Jelmeztervező: Tihanyi Ildi
Koreográfus: Gergye Krisztián
Zenei vezető: Csengery Dániel
Grafika: Lakatos Péter
Segédrendező: Nyulassy Attila
Produkciós vezető: Ugrai István
Rendező: Alföldi Róbert
Gyürky Katalin
Hozzászólások