A tavasz régen várt beköszöntével nemcsak az abroncsokat, hanem a vezetési rutinunkat is érdemes megújuló üzemmódba kapcsolni. A Hankook szakértői és Kőrös András, a Hungaroring Driving Center vezetéstechnikai szakembere összegyűjtötték a legfontosabb tanácsokat azoknak, akik hosszabb pihenő után térnek vissza a forgalomba, vagy éppen szezonváltó gumicsere előtt állnak.
A jó idő érkezése sok olyan autóst is az utakra csábít, akik a téli hónapokban inkább a tömegközlekedést választották, vagy egyszerűen kevesebbet vezettek. A rutintalanság és a bizonytalanság azonban kockázatokat rejthet magában, ezért a biztonságos közlekedéshez a technikai felkészítés mellett a mentális ráhangolódás is elengedhetetlen.
Magabiztosság lépésről lépésre: a visszatérés receptje
Kőrös András szerint a hosszabb kihagyás utáni újrakezdés három fő pilléren nyugszik: a KRESZ- tudás leporolásán, a járműkezelésen és a forgalmi rutinszerzésen. A járműkezelés felfrissítéséhez érdemes az alapokat újravenni, az elindulásban és parkolásban visszaszerezni a magabiztosságot.
Ezen néhány, üres parkolóban töltött békés óra is segíthet, ám komolyabb hiányosság esetén javasolt szakoktató segítségét kérni. A forgalomba való visszatérést érdemes fokozatosan, kevesebb kihívást jelentő utakkal – például hétvégi vagy esti órákban, alacsony forgalmú utakon – megkezdeni, ahol nyomás nélkül hangolódhatunk rá a forgalmi helyzetekre. Bár egy családtag jelenléte kezdetben nagy segítség lehet, fontos felismerni azt a pillanatot, amikor már egyedül kell folytatni a gyakorlást, mivel a túlzott támaszkodás gátolhatja az önálló döntéshozatalt és a magabiztosság kialakulását.
Új technológia, új reflexek
Aki régebbi autóból ül át modernebb, aktív biztonsági berendezésekkel felszerelt járműbe, az jól teszi, ha tudatosan felkészül a technológiai különbségekre. Az ABS, a kipörgésgátló és a menetstabilizáló működési elvének megértéséhez és hatékony alkalmazásához erősen javasolt vezetéstechnikai tréningen való részvétel, ahol biztonságos körülmények között gyakorolhatók a stabilitásvesztett helyzetek.
„A hajtáslánc fejlődése is tartogathat kihívásokat: a modernebb turbós, hibrid vagy elektromos autók menetdinamikája jelentősen eltér a régebben megszokottaktól. Ezek a járművek jobban gyorsulnak és csendesebbek, ami könnyen megtévesztheti a vezető sebességérzetét, így a kontroll elvesztése nélkül is hamar a megengedett tempó felett találhatjuk magunkat.”
tette hozzá Kőrös András.
A szezonváltás alapjai: nem csak a gumi számít
Az újrakezdés most együtt járhat a nyári gumikra való visszaváltással is. A Hankook szakértői és Kőrös András hangsúlyozzák, hogy a nyári gumiabroncsokra való váltás nem csupán technikai előírás, hanem a vezetési élmény és a biztonság záloga is. Tartósan 7°C feletti hőmérséklet esetén a téli abroncsok tapadása és teljesítménye fokozatosan csökken, ami befolyásolhatja a jármű stabilitását és fékteljesítményét. A csere során kiemelten fontos az abroncsok állapotellenőrzése: 3-4 mm-es profilmélység alatt, vagy 5-6 évesnél idősebb gumival már ne kezdjük el a szezont, mert az elöregedett anyag vizes aszfalton hirtelen és kiszámíthatatlan tapadásvesztést okozhat.
Az ellenőrzés során vizsgálni kell a futófelületet és az oldalfalakat is az esetleges sérülések, repedések vagy szálszakadásra utaló dudorok miatt. Bár a téli abroncs használata melegben nem közvetlenül életveszélyes, de a lágyabb keverék a forró aszfalton gyorsabban kopik, növeli a fogyasztást és rontja a fékutat, ezért a gazdaságos és biztonságos közlekedés érdekében a szezonális váltás nem elhanyagolható. A Hankook ajánlása szerint érdemes már február végén, március elején időpontot foglalni a gumicserére, hogy elkerüljük a szezonális torlódásokat a szervizekben.
A Hankook elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű szakértelmet és innovatív megoldásait állítsa a járművezetők szolgálatába. A vállalat nyári és négyévszakos abroncsait kifejezetten úgy tervezték, hogy megfelelő tapadást biztosítsanak változékony időjárási körülmények között is.
A Hankook Tire világszerte innovatív, nagy teljesítményű gumiabroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, teherautók és buszok, valamint a motorsport számára. Öt K+F központjával és nyolc gyártóüzemével világszerte, a Hankook folyamatosan befektet a kutatásba és a fejlesztésbe annak érdekében, hogy a legmagasabb szintű minőséget és vezetési élményt biztosítsa. A vállalat világszerte 20 000 alkalmazottat foglalkoztat, valamint 160 országba szállítja termékeit.
A Hankook Tire 2023 óta az ABB FIA Formula E világbajnokság kizárólagos gumiabroncs-beszállítója. Vezető autógyártók választják a Hankook gumiabroncsait eredeti felszerelésként. Globális bevételeinek több mint 38 százalékát az európai értékesítések teszik ki.
A Hankook európai központja Neu-Isenburgban található, Frankfurt am Main közelében, Németországban. A Hannoveri Technológiai Központban fejlesztik gumiabroncs-megoldásaikat az európai piac igényeire szabva, míg a gyártás a magyarországi Rácalmáson található korszerű üzemben történik.
További információ: http://www.hankooktire-mediacenter.com és http://www.hankooktire.com










Hozzászólások