Radnóti Miklósné kereken tíz éve hagyta el a földi létet, özvegysége éveiben pedig hűen ápolta szerelme hagyatékát.
Gyarmati Fanni 1912. szeptember 8-án született, Budapesten. Országgyűlési gyorsíró édesapja értelmiségiként nagy hangsúlyt fektetett lánya oktatására, így a humán területek felé jobban érdeklődő Fanni matematika korrepetálást látogatott tinédzserkora hajnalán. A felzárkóztató órákat pedig ugyanannál a házaspárnál vette, akihez Radnóti Miklós, a század későbbi nagy költője is járt tizenéves korában.
Radnóti az elmondás szerint úgy igyekezett felhívni magára a lány figyelmét, hogy elcserélte Fanni ceruzáját a sajátjával, hogy legyen indoka megszólítani a későbbi Fifit.
Mik – ahogyan Fanni nevezte a költőt, ő pedig Gyarmatit Fifinek – nem sokkkal később megírta első szerelmes versét szíve választottjának, majd egyre több, egyre gyönyörűbb költeményben fejtette ki gondolatait a lánnyal és a köztük szövődött érzelmekkel kapcsolatban. Így tett a Köszöntsd a napot-ban is:
„Most már a kezedet csókolom, – így
paraszt bánattal oly szép megállni
a napban, lelkes földeken csörren
ütődő szárba szökkenve a búza!”
Megismerkedésük után 9 évvel össze is kötötték életüket és sajnos szintén csak kilenc év adatott meg nekik házastársi viszonyban, hiszen elhurcolása után 1944-ben Radnótit Abda község határában 21 társával együtt tarkólövéssel kivégezték.
Fanni férje halála után élete végéig őrizte a költő hagyatékát. Ezt a fajta hűséget, ami végül halhatatlanságot szült, Radnóti még életében, verseiben jelenítette meg Gyarmati Fanni iránt. A nő íránt, aki ma tíz éve, hogy elhunyt.
Íme öt gyönyörű, Fannihoz szóló költemény, melyek örök emléket állítanak a pár érzelmeinek.
Radnóti Miklós: Két karodban
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
(1941)
Radnóti Miklós: Bájoló
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szívünket.
(1942)
A Bájolót Szabó Balázs Bandája is megzenésítette, így átültetve az alkotást a XXI. századba.
Radnóti Miklós: Szerelmes vers
Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még,
majd hűvösen int s tovaúszik.
És itt a szemedben a gyöngyszinü, gyönge verőfény
permetegén ragyog által a kék.
Sárgán fut az ösvény,
vastag avar fedi rég!
Mert itt van az ősz. A diót leverik s a szobákban
már csöppen a csönd a falakról,
engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét,
hull a levél, közelít a fagy és
eldől a merev rét,
hallod a halk zuhanást.
Ó évszakok őre, te drága, szelíd, de szeretlek!
s nem szeretek már soha mást.
(1939)
Radnóti Miklós: Őrizz és védj
Álmomban fú a szél már éjjelente
s a hófehéren villanó vitorlák
csattogva híznak messzi útra készen.
Úgy írom itt e lassu költeményt,
mint búcsuzó, ki újra kezdi éltét,
s ezentúl bottal írja verseit
szálló homokra távol Áfrikában.
De mindenünnen, Áfrikából is
borzalmas sírás hallik; rémitő
gyermekét szoptatja nappal, éjjel
szederjes mellén a dajka idő.
Mit ér a szó két háború között,
s mit érek én, a ritka és nehéz
szavak tudósa, hogyha ostobán
bombát szorongat minden kerge kéz!
Egünkre láng fut és a földre hull
az égi fényjelekből olvasó,
fájdalom kerít körül fehéren,
akár apályidőn tengert a só.
Őrizz és védj, fehérlő fájdalom,
s te hószín öntudat, maradj velem:
tiszta szavam sose kormozza be
a barna füsttel égő félelem!
(1937)
Radnóti Miklós: Tétova óda
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.
(1943)
Ugyan nem Fifihez írt szerelmes vers, azonban a Fanni által több mint hetven éven át őrzött hagyaték fontos fűszere Radnóti halhatatlansága.
Az a fajta halhatatlanság, ami a 21. században elismert előadók művészeti tevékenységét is átitatja.
Amely halhatatlanság megmutatkozik a lent látható műben is: íme Radnóti Miklós Éjszaka című alkotása Lovasi András előadásában.
Hozzászólások