Az átviteli rendszerirányító MAVIR friss adatsora szerint 2024 júliusáig összesen 6712 megawattnyi naperőművet helyeztek üzembe Magyarországon. Az összes teljesítményből a legnagyobb arányban az ipari létesítmények részesülnek 3678 megawattal. Az 50 kilowatt (kW) feletti rendszerek idén júniusban érték el eddigi negyedórás termelési csúcsukat, amely csak kevéssel maradt el a 3200 megawatt-tól – hívta fel a figyelmet pénteki elemzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A csaknem 275 ezer háztartási méretű kiserőmű kapacitása együttesen 2514 megawatt, további 520 megawatt a saját célra termelőké. A tavalyi év végéhez képest az első féléves növekedés 673 megawatt volt, az év első hat hónapjában tehát mintegy tizedével nőtt a hazai napelemes rendszerek beépített teljesítménye – emelte ki az EM közleménye.
A közleményben kiemelték: a kormány a már futó programokban 230 milliárd forinttal ösztönzi a zöldenergia fokozott és hatékonyabb hasznosítását. A további napelemes teljesítmény növelését érdemben előmozdítja a Napenergia Plusz Program. A támogatott fejlesztések nagyobb számban 2024 második felében készülhetnek el. A program a keretösszeg megemelésének köszönhetően több mint 25 ezer családtól vállalhatja át beruházási költségeik kétharmadát – mutatott rá az EM. A nyertesek a napelem és energiatároló egyidejű telepítésével saját célra termelhetnek zöldenergiát, így önellátási képességük erősödik, áramszámlájuk csökken – fűzték hozzá.
(MTI/HP)










Hozzászólások