Sopronban rajtol a 2026/2027-es idény a DEAC kosárlabdázói számára. A jégkorongozók két hazai mérkőzésen is pályára lépnek, míg a futsalosok és a kézilabdázók szintén a DESOK-ban szerepelnek. A labdarúgók Miskolcon folytatják bajnoki szereplésüket.
Kosárlabda
Nyolchetes felkészülést követően pénteken megkezdi tizedik egymást követő élvonalbeli idényét a DEAC kosárlabdacsapata. A keret jelentősen átalakult és megfiatalodott a tavalyihoz képest, az előszezon mérkőzései alapján azonban biztató formát mutattak Pethő Ákos tanítványai.

Mócsán Bálinték pénteken 19 órától a Sopron KC otthonában lépnek pályára az NB I/A-csoport nyitófordulójában.
A soproniak kissé hányattatott felkészülésen vannak túl, nem tudtak még a legerősebb összeállításukban játszani, így egy kicsit sötét lóként vágnak neki a szezonnak. Nem egyszerű felkészülni belőlük, hiszen egyben még nem láttuk őket, de arra számítunk, hogy pénteken már mindenki bevethető lesz náluk – fogalmazott Pethő Ákos vezetőedző, aki hozzátette: szeretnék bravúros idegenbeli győzelemmel kezdeni a bajnokságot.
Jégkorong
A sikeres szezonrajt után rögtön két hazai találkozó vár a DEAC-ra az Erste Ligában. Pénteken 18.30-tól a Budapest Jégkorong Akadémia HC vendégeskedik a Debreceni Jégcsarnokban, vasárnap pedig a Brassó érkezik a cívisvárosba. A második mérkőzés szintén 18.30-kor kezdődik.
Futsal
A DEAC női futsalcsapata szombaton 15 órától a Gyulai Amazonokat fogadja a DESOK-ban. A találkozóra az NB I ötödik fordulójában kerül sor.
A férfiak is hazai környezetben játszanak: a DEAC hétfőn 18.30-tól a Nyíregyházát látja vendégül az élvonalban.
Labdarúgás
A múlt heti, Hajdúnánás elleni 4–0-s győzelmet követően ismét idegenben lép pályára a DEAC. A fekete-fehérek szombaton 11 órától a DVTK II vendégeként folytatják szereplésüket az NB III-ban. A mérkőzést a DVTK Edzőközpontban rendezik.
Kézilabda
Hazai pályán folytatja az NB I/B küzdelmeit a DEAC férfi kézilabdacsapata is. A negyedik fordulóban a PLER-Budapest U21-es együttese érkezik a DESOK-ba, a mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik.
A DEAC három fordulót követően a tabella hatodik helyén áll, míg a fővárosi együttes a 13. pozícióból várja a folytatást.











Hozzászólások