Elégtelen hővédelem és az áramütés veszély is szerepelt a palettán.
Újabb termékeket vetett fogyasztóvédelmi vizsgálat alá az Innovációs és Technológiai Minisztérium– derül ki az ITM közleményéből. Mint írják,
tizenhat elektromos vízforraló termékbiztonsági megfelelőségét ellenőrizte a tárca akkreditált laboratóriuma, négy kanna az elégtelen hővédelem miatt túlmelegedhet, kigyulladhat, egy áramütés-veszélyesnek bizonyult, egy másikat pedig mindkét szempontból kockázatosnak találták a szakemberek.
A közlemény kiemeli, hogy szinte minden háztartásban megtalálhatóak már a vízforraló kannák, így fontos, hogy használatuk biztonságos legyen.
A víz és az elektromosság együttes jelenléte önmagában alapos okot szolgáltat arra, hogy a fogyasztóvédelem fokozott figyelemmel kísérje e termék piacát.
Hozzáteszik, hogy az elektromos kannák a víz felforralása után automatikusan kikapcsolnak, azokat sokan működés közben őrizet nélkül hagyják.
A fellépő nagy üzemi áramterhelés hatására azonban a hőkorlátozó eszköz érintkezői összeragadhatnak, és ha nincs másik, a vízforraló túlmelegszik, műanyag részei megolvadnak, láng csap ki belőle, vagy kigyullad. Az öt kannánál megállapított hiba a tűz és égési sérülés veszélye szempontjából három készülék esetében súlyos kockázatot jelent a felhasználókra nézve.
írták
A termékvizsgálat részletes eredményei a fogyasztóvédelmi portálon olvashatók.
Hozzászólások