A 2022. január 27-e és február 11-es között a debreceni Apolló moziban látogatható 6. Magyar Filmszüret keretében február 7-én este Eperjes Károly első rendezését, a Magyar Passiót is megtekinthette a közönség. A film Várnai Péter Krisztus inge című színdarabja alapján készült, de jó néhány, a színdarabban nem szereplő motívumot is tartalmaz a magyarországi 1950-es évet idézve. A film vetítésén jártunk.
A Magyar Passió a ferences szerzetesrenden, azon belül is a rendfőnök, Leopold atya sorsán keresztül mutatja be a magyar történelemnek egy, eddig tulajdonképpen feldolgozatlanul hagyott szegmensét. Azt az 1949-50-ben zajló eseménysorozatot, amikor a kommunista, klerikálisellenes hatalom a szerzetesrendeket megszüntette, a szerzeteseket, apácákat internálta, az egyházfőket meghurcolta, börtönbe zárta, kínozta annak érdekében, hogy végre „megtanulják, milyen nem ájtatoskodni, hanem komolyan dolgozni”. A film alapjául szolgáló színdarab elsősorban a ferences szerzetesek sorsára koncentrál, amit a rendező kibővít az apácák elleni atrocitás bemutatásával, illetve a gazdálkodó nép elleni fellépésekkel: az illegálisnak tartott disznóölések, a hatalom által úgynevezett „fekete vágások” komoly szankcionálásának érzékeltetésével. Miközben egy jelenet erejéig azt is láttatja, hogy az 1950. június 4-ei Úrnapi körmenetet – amely Trianon harmincadik évfordulójáról is meg kívánt emlékezni – épp a tiltott megemlékezés miatt verte szét a hatalom.
Talán az előbbi felsorolásból is érzékelhető, hogy Eprejes Károly egyfajta hangulatjelentést kívánt adni a filmjével: azt akarta érzékeltetni, hogy nemcsak az egyházi embereknek, hanem általában véve a társadalomnak milyen volt léteznie e korszak Magyarországán. Csakhát – legalábbis nekem az volt az érzésem -, hogy túl sokat akar. A fent említett tartalmi elemek ugyanis inkább egy-egy kiforratlan jelenet szintjén maradnak meg, és nem állnak össze összefüggő kordokumentummá. Egyedül a klerikális szál az, ami rendkívül kidolgozott.
A történet elején, még 1949 végén Leopold atya (akit maga Eprejes alakít) és Asztrik testvér visszakapnak a helyi szovjet tanácsadótól, Fjodorov őrnagytól (Gál Tamás) egy arany szentségtartót és egy arany serleget, amelyeket a nyilasok loptak el az atyáktól a háború során. Csakhogy a hihetetlenül ellenszenvesnek beállított Fjodorov annyira pénzsóvár, hogy amint lehet, vissza kívánja szerezni a szerzetesrendtől a sokat érő kegytárgyakat. Ezért – párhuzamosan a szerzetesrendek elleni megtorlással – Leopold atyát koholt vádakkal elfogatja, és vallomásra kényszeríti. Azon túl egyébként, hogy az világosan nem derül ki, hogy mit is kéne igazából az atyának bevallania, Fjodorov erre a vallatásra kirendelt embere, Keller őrnagy (Telekes Péter) telitalálat a filmben. Nemcsak azért, mert az atya és az őrnagy közötti párbeszédek rendkívül erősek és intenzívek, hanem amiatt is, mert megtudjuk: Keller kisfiúként a szerzetesek bentlakásos iskolájában tanult, ám ott – már korán kialakuló igazságérzetéből fakadóan – megrágalmazta az igazgatót, hogy az nem a vallási elveknek megfelelően viselkedik. Azaz „bort iszik és vizet prédikál”. A kamaszodó gyermeket akkor kizárták az iskolából, és az egész olyan, mintha az akkor benne megfogant vallásellenességét most az atyán, az ő vallatásán, megtörésén keresztül vezetné le. S itt kap értelmet Leopold atya imitatio Christi-je, azaz, hogy Krisztus sorsát veszi magára. Vallatása, passiója közben ugyanis közli, hogy „ő – azaz Jézus – nála sokkal többet szenvedett”, ezért neki mindezt tűrnie kell. Miközben ő lesz az is, aki Krisztushoz hasonlóan megbocsát az ellene védekezőknek, feloldozza Kellert is „a szeretlek téged” hihetetlenül erős és hatásos kijelentésével. Keller pedig ennek hatására el is indul a rekatolicizálódás útján…
A film nem szűkölködik erőszakos jelenetekben, de szerencsére korántsem folyik benne annyi vér, mint a pár évvel ezelőtti hasonló tematikájú A passió című filmben. Így válik nézhető, és annak, aki nem ismerte a magyar történelemnek ezt a vonulatát, tanulságos filmmé.
Gyürky Katalin
Hozzászólások