Egyre bővülő gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok jellemzik a török-magyar együttműködést – hangzott el szerda délután Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Török Köztársaság budapesti Nagykövetsége, Debrecen Megyei Jogú Város, valamint az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ közös török-magyar üzleti fórumán.
Skultéti Éva, a kamara főtitkára elmondta, hogy a fórumra 25 jelentős török cég képviselője érkezett a hajdúsági városba, emellett mintegy 30 magyar cég vett részt a rendezvényen.
Fontosnak nevezte, hogy a magyar cégek beszállítóvá válhassanak a vízgazdálkodás, a szennyvízkezelés területén, és kiemelte az építőiparban rejlő lehetőségeket is.
A két ország közötti kapcsolatokról szólva kitért az élénk turizmusra, amelyben jelentős szerepe van a debreceni nemzetközi repülőtérnek is, ahonnan közvetlen járat közlekedik Antalyába.
Papp László polgármester hiánypótló eseménynek nevezte a szerdai török-magyar üzleti fórumot a Magyarországon jelenlévő török vállalkozásokkal való együttműködés szempontjából.
2015 óta indult be egy gazdaságfejlesztési folyamat, azóta 12 milliárd eurónyi működő tőke érkezett a városba, ahol az ipari termelés megtízszereződött – ismertette. Épül a BMW gyára az észak-nyugati övezetben, de beindult a déli ipari övezetben is a különböző vállalkozások megtelepedése – mondta a városvezető, hozzátéve, hogy jelentős lakóparki fejlesztések is történnek.
Gülsen Karanis Eksioglu, Törökország budapesti nagykövete köszönetet mondott a magyaroknak a földrengés után nyújtott segítségért.
A nagykövet elmondta, hogy a török-magyar kereskedelem volumene 3 és fél milliárd dollár, amit 6 milliárdra szándékoznak emelni. Egyre több török cég veti meg a lábát Magyarországon, számuk jelenleg megközelíti az ötszázat – tette hozzá.
Pécskay Zoltán, az ECD Debrecen ügyvezetője a megyeszékhely régiós szerepéről beszélt, kiemelve a megközelíthetőséget, az elérhető képzett munkaerőt, a gazdasági környezetet, a támogatási lehetőségeket, a dolgozók számára biztosított megfelelő életszínvonalat. Felvázolta a három ipari park adottságait, amelyekkel további cégek bevonzása a cél. Tájékoztatása szerint jelenleg közel 100 török hallgató tanul a Debreceni Egyetemen.
(MTI/HP)
Hozzászólások