Az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy döntött, Debrecen lesz a kiemelt helyszíne, a „fővárosa” 2017. június 24-én a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatnak. A központi téma ebben az évben az értékőrzés.
Városunkban hagyományosan a kialakuló „Múzeumi negyed” évek óta összefog a rendezvény sikere érdekében: a Déri Múzeum, a MODEM, a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Háza, a Református Kollégium Múzeuma és a Református Nagytemplom együttesen látogatható a Múzeumok Éjszakáján egyetlen, kedvezményes karszalag megvásárlásával.
Az idei rendezvény egyik szenzációja Bocskai István erdélyi fejedelem uralkodói jelvényének, a fejedelmi botnak bemutatása lesz a Déri Múzeumban.
Bocskai István uralkodói jelvényei közül a két leghíresebb a fejedelmi bot és a később, mint egész Magyarország királyának küldött ún. Bocskai-korona voltak. A korona Bocskai halála után Bécsbe került, míg a fejedelmi jogar a 18. század végén Samuel von Brukenthal erdélyi kormányzó tulajdonába. A fejedelmi jogart Nagyszebenben, a Brukenthal-palotában 1817-ben megnyílt múzeumban őrizték 1948-ig. Ekkor a román múzeumi rendszer államosítása kapcsán Bukarestbe, a Román Nemzeti Történeti Múzeumba került. Azóta nagyon ritkán volt kiállítva, és nagyon kevesen láthatták. Mostani debreceni bemutatása igazi szenzáció. Egy olyan műtárgyat tekinthet meg a múzeumlátogató közönség, amelyet a különféle Bocskai-szobrokról szinte mindenki ismer, de magát a Bocskai-jogart mindeddig csak nagyon kevesen láthatták.
A Bocskai-jogar mellett a Múzeumok éjszakájára két másik értékes, és Debrecenben először látható tárgyat is elhoznak.
Erdély egyik legjelentősebb fejedelmének, Báthory Istvánnak is ránk maradt a fejedelmi botja, buzogánya. Ezt Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik, ám ezúttal egy hétre kölcsön adják a Déri Múzeumnak. Így a két fejedelmi hatalmi jelvény – Báthory Istváné és Bocskai Istváné – először lesz együtt, egymás mellett látható a Déri Múzeum kupolájában.
A Bocskai Istvánhoz kapcsolódó, egyik legfontosabb ránk maradt dokumentum egy 1604. novemberében kibocsátott török jogbiztosító irat, ún. berát. A nagyvezír által kiállított berát Bocskait nem csupán Erdély fejedelmének, hanem Magyarország királyának is kinevezte, épp egy évvel megelőzve a sokat vitatott rákosmezei koronázást. Ez az első olyan, a törökök által az erdélyi fejedelmek számára kiállított jogbiztosító irat, amely eredeti dokumentumként ránk maradt. A Bocskai-berát a múzeumok éjszakáján a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára jóvoltából kerül Debrecenbe, ők kölcsönzik a Déri Múzeumnak.










Hozzászólások