2021. november 15-e és 18-a között, négy napon keresztül a francia film szerelmeseinek kedvez a debreceni Apolló mozi. A 11. Frankofón Filmnapok keretében négy friss és kiváló francia alkotást lehet a cívisváros filmszínházában megtekinteni. November 15-én este a 85 nyara című romantikus drámával vette kezdetét a rendezvénysorozat.
François Ozon majd’ két éve forgatott, de a pandémia miatt hazánkba csak ezen az őszön eljutott alkotása három forrásból is merített. Hogy a rendező mennyire tudatosan, vagy mennyire kevésbé szándékosan használta fel a legújabb mozijához ezeket a forrásokat, az csak a film elsődleges ihletőjéről dönthető el: egy vele készített interjúban Ozon elismerte, hogy a filmje alapötletét a kanadai Aidan Chambers 1982-ben megjelent regénye, a Táncolj a síromon adta. A regény két fiatal fiú szerelméről, féltékenységi drámájáról, és arról az érzésről szól, hogy a kamaszok élete a feje tetejére tud állni az első komolyabb szerelemtől, élet-halál kérdéssé is válhat, még akkor is, ha az külső szemmel pusztán könnyed nyári kalandnak tűnik. A másik két forrás pedig két filmelőzmény: 85 nyarán járunk, tehát nagyjából abban az időszakban, amikor a híres Házibuli forgott a franciáknál, s bizony ott is a kamaszok életérzése, első szerelme volt a „tét”. A másik filmes előzmény pedig a csak pár éve a mozikba került, de óriási sikert arató Szólíts a neveden című Luca Guadagnino rendezte olasz mozi, amely a fent említett regényhez hasonlóan szintén két fiú, illetve egy kamasz és egy fiatal felnőtt srác szemünk láttára kibontakozó szerelmi életét tárja elénk.
A két filmes előzményt lehet, hogy Ozon tagadná mint ihlető forrást, ám az áthallások egyértelműek. Itt például, azt gondolom, elegendő a Házibuli diszkóban játszódó jelenetét felidézni, amit Ozon filmjében szinte egy az egyben visszontlátunk… A különbség az, hogy amíg a Házibuli egy lány és egy fiú szerelméről szól, s amíg a Szólíts a neveden fiúszerelmet ábrázoló történetében jóval több a testiség, Ozon a filmjében inkább a kamaszszerelem – itt is fiúk közötti kamaszszerelem – érzelmi és pszichés oldalára koncentrál. Egy-két nagyon szépen fényképezett, stilizált ágyjeleneten kívül ugyanis a 16 éves Alex (Félix Lefebvre) és a nála pár évvel idősebb David (Benjamin Voisin) történetében a lényeget maga a szerelmi érzés, a szerelem „halálos” jellege adja. Az, hogy ha egy szerelem igazi, akkor abba bele kell, bele lehet halni, szimbolikus és – Ozon megdöbbentő alkotásában – konkrét értelemben egyaránt.
A történet ugyanis halálesettel végződik ― pontosabban azzal indul ―, mert az Alex és David között 85 nyarán történtek retrospektív megvilágításba helyeződnek Alex kényszerű, terápiás jellegű írása révén. Tanára javaslatára ugyanis a fiú úgy próbálja meg szerelme, David kapcsolatuk hatodik hetének végén, egy veszekedésük után bekövetkező motorbaleset okozta halálát feldolgozni, hogy leírja, mit élt át az első szerelemmel való találkozás, az abban való teljes elmerülés, majd ennek elvesztése kapcsán.
Ráadásul Alexet bírósági eljárás alá is vonják, mert Daviddal a szerelmük zenitjén megfogadták egymásnak – s itt jön Chambers regényének hatása a filmre –, hogy bármelyikük hal meg előbb, a másik táncolni fog a sírján. Alex teljesíti immár halott barátja kívánságát, csakhogy mindezt a hatóságok sírgyalázásnak titulálják, s ezért eljárás alá vonják a fiút, mit sem sejtve arról, hogy ő csak egy fogadalmat teljesített…
A film ugyanakkor a felnőtté válás ábrázolásának is szép példája. Annak, hogy az első szerelem esetén az ember általában a szerelembe magába szerelmes, az érzés milyensége ragadja magával, s jó, ha ehhez talál „tárgyat” is magának, vagyis valakit, akivel mindezt megélheti. Ez történik Alex esetében is, amiből láthatóan kezd kinőni, hiszen a film már egy teljesen másfajta találkozás, egy másfajta, bontakozófélben lévő szerelmi kapcsolat ígéretével zárul. Hogy milyennel és hogyan, azt természetesen nem árulom el, csak annyit mondok, hogy jó eséllyel ez már túl fog mutatni a kamaszos, „szerelembe vagyok szerelmes” érzésen.
Mielőtt azonban én magam zárnám a soraimat, mindenképp fontosnak tartom jelezni: ezt a filmet mindenkinek látnia kéne – a Szólíts a neveden-nel együtt –, aki csak kicsit is ódzkodik az azonos nemű emberek közötti szerelem láttán, mindenkinek, aki „eltartja” magától ennek a jelenségnek a létezését. Ozon ugyanis – aki maga is bevallottan homoszexuális, tehát nagyon is jól tudja, „miről beszél” – annyira tudatosan az érzelmekre, az első szerelem megélésének gyönyörű, ugyanakkor kamaszos ambivalenciával telített jellegére helyezte a hangsúlyt, hogy egy idő után a néző szinte „észre sem veszi”, hogy itt két fiú szerelméről van szó. Mert az érzelem, az ebből fakadó boldogság és az ebből eredő elkerülhetetlen fájdalom adja az egész film fókuszát. Ami teljesen mindegy, hogy két fiú, két lány, vagy egy fiú és egy lány között történik. Mert ha igaz szerelemről van szó, annak úgyis „belehalás” a vége, amit életünkben először, jó esetben, kamaszkorban élünk át.
Gyürky Katalin
Hozzászólások