– A darabnak nincs cselekménye. Yerma egy karakter, amely a művet alkotó hat kép során folyamatosan fejlődik. A tragédia egy téma köré fonódik, hangsúlyozom, nincs cselekménye. A közönségnek visszatérő érzete lesz az, hogy egy cselekmény szemlélője, de ez csak érzéki csalódás – nyilatkozta még annak idején, az ezerkilencszázharmincas évek elején egy vele készített interjúban Federico García Lorca a Yerma című drámájáról, amelyet a Csokonai Színház 2019. október 4-én, a III. MagdaFeszt, azaz a női témákat és női alkotókat fókuszba helyező programsorozat részeként mutatott be.
Erre az interjúrészletre rábukkanva úgy vélem, hogy a debreceni adaptáció a „dupla jogosultságú” MagdaFesztes jelenléte mellett – tudniillik, hogy egy gyermekre vágyó nő sorsát egy női rendező, Anca Bradu vitte színre – a spanyol szerzőnek ezt az eredeti, a saját drámájáról szóló koncepcióját is visszaigazolja. Mégpedig oly módon, hogy bár nézőként valóban folyamatosan azt érezzük, hogy egy sűrű cselekménnyel teleszőtt, már-már mozgalmas színdarabot látunk, mindaz, ami előttünk zajlik, pusztán a főhősnő, Yerma egyre elviselhetetlenebb lelkiállapotának a tükre vagy egyfajta kivetülése.
Hiszen az Újhelyi Kinga megformálta Yerma küzdelmét: gyermek iránti olthatatlan vágyát, teszem azt, egy monodráma-forma talán nem tudná érzékeltetni. Akkor talán nem éreznénk, talán nem hatolna a zsigereinkig, hogy egy ilyesfajta vágy meddig és hová fokozódhat, ha nem látnánk körülötte az épp ez ellen ható, ezt kioltani igyekvő, vagy az elnyomására különböző módszereket ajánló erőket. Mert Yermának épp a vele történtek tragikus mivoltától, azaz a vágya fokozódásától majd a beteljesülhetetlenségétől egyre fejlődő karaktere a többi szereplő „cselekvési” terében, terétől válik még plasztikusabbá. Anca Bradu rendezése erre érzett rá, amikor a három éve házas, de mindeddig terméketlen főszereplő köré a szerző egykori „instrukcióját” követve hat „képet” rendelt: hat egymástól különböző álláspontot a gyermekvállalás illetve a gyermektelenség kérdéskörében.
Yermának a saját fájdalmába egyre inkább belesodródva és ettől irányíttatva – Újhelyi Kinga ennek a folyamatnak az örvényszerű stációit kiválóan képes érzékeltetni a színpadon – muszáj szembesülnie a férje, Juan (Takács Dániel), a pogány asszony (Ráckevei Anna), a „bolond” lány (Horváth Julianna), az Istenhívő Dolores (Varga Klári), Victor (Janka Barnabás), valamint a mosónők, köztük María (Hajdu Imelda) gyermekkérdésben megfogalmazott „igazával”, amely „igazságok” önmagukban persze megállják a helyüket, csak épp egyik se esik egybe a főhős „igazával”. Így segítségnyújtásra egyik se alkalmas, csak arra, hogy Yerma még inkább kétségbeessen a terméketlensége miatt.
Anca Bradu adaptációjában Yerma karakterfejlődése és az azt tükröző, körülötte zajló „cselekmények” gyönyörű jeleneteket eredményeznek: a munkába majd az ivászatba menekülő férjjel való konfliktus kulminálása előtt, amikor kiderül, hogy – Karinthy híres szavait némiképp átértelmezve – a férfi itt tényleg teljesen mást akar, mint a nő, mert a szexuális aktus szükségességéről egészen mást gondol az anyává lenni akaró nő, mint az ereje teljében lévő férj, Ráckevei Anna jóvoltából csodálatos, ahogyan a pogány asszony másfajta „férfihasználatra” buzdítja az egyre elkeseredettebb Yermát. Hasonlóan lenyűgöző a García Lorca spanyol táj iránti elkötelezettségét és imádatát is hűen tükröző Dolores-féle termékenységi rítus a maga különleges koreográfiájával, sőt, ideig-óráig ez az, ami reményt tud nyújtani a magát egyre „szikkadtabbnak” érző gyermektelen főhősnőnek. A mosónők és María anyaságával való folyamatos szembesülése azonban ezt a reményét is felülírja, s csak fokozza fájdalmát, illetve azt a gyermektelenségből fakadó hiányérzetét, amelyet Dolores lánya, a „bolond” sem képes ellensúlyozni a maga gyermekvállalást ellenző magatartásával. Ezek a „cselekvési” terek tehát mind-mind egy-egy használhatatlan, mert gyógyhatás nélküli „receptet” jelentenek Yerma számára, azt is jelezvén, hogy egy ilyesfajta zárt közösségben, ahol García Lorca műve játszódik, egy házaspár tragédiája nem maradhat a négy fal között. Mert itt mindenki úgy érzi, hogy joga van beleszólni a hálószobatitkokba (is). Miközben nincs.
Hogy mennyire nincs, azt Yerma sziklaszilárd erkölcsei közvetítik felénk. Jellemfejlődése egy pontján, ennek egyik „képénél” el kell gondolkodnia egy másik megoldáson. Hiszen lenne lehetősége más férfitól megfoganni, s ezzel „egy csapásra” úrrá lenni a problémáján. Ezt a „receptet” ajánlja neki a pogány asszony is, de nem is nagyon kell ajánlania, hiszen ott van a közelében az a Victor, aki, illetve akivel… S az egyetlen gyengébb pontja az adaptációnak a Victor iránti egyértelmű Yerma-vonzalom jelzésének, illetve e két ember között feszülő nemi vágy felmutatásának a milyensége: ha ugyanis a falu „pletykás” mivolta miatt mindez a vonzódás szavakkal kimondhatatlan, akkor testbeszéddel, mimikával, gesztusokkal talán jóval erősebben lehetne/kellene érzékeltetni. Mind a Yermát egyébként tényleg lenyűgözően játszó Újhelyi Kinga, mind pedig a Victort megformáló Janka Barnabás részéről. Hisz egy másik férfi reá gyakorolt csábereje ennek a férjét megcsalni képtelen, becsületes, erkölcsös nőnek talán az alapproblémája mellett a másik legnagyobb belső konfliktusát okozza…
Mindettől a korrigálható részlettől eltekintve azonban egy szívbemarkoló, sok mai nő (és nyilván sok ma élő férfi) problémáját is megfogalmazó, balladisztikus mélységekig hatoló darab született meg a Yermával a Csokonai Színházban. Tragikus hangvételét fokozza a disszonáns rímekkel és akkordokkal teletűzdelt, Újhelyi Kinga által gyönyörűen énekelt és élőzenével kísért dalok sokasága, amelyek ennek a nőnek a gyermektelensége okán mélyen megélt fájdalmát és hiányát még a látottak után is sokáig a fülünkben csengetik.
Az alkotók:
Yerma: Újhelyi Kinga Jászai-díjas
Juan: Takács Dániel
Victor: Janka Barnabás
María: Hajdu Imelda
Pogány asszony: Ráckevei Anna Jászai-díjas, Kiváló Művész
Dolores: Varga Klári Jászai-díjas
Fiatal nő: Lehőcz Zsuzsa
Dolores lánya: Horváth Julianna
I. Mosóasszony: Majzik Edit Jászai-díjas
II. Mosóasszony: Hajdu Imelda
III. Mosóasszony: Lehőcz Zsuzsa
IV. Mosóasszony: Varga Klári Jászai-díjas
V. Mosóasszony: Edelényi Vivien
VI. Mosóasszony: Horváth Julianna
Fiatalabb sógornő: Móga Piroska m.v.
Idősebb sógornő: Vékony Anna
A vásárban megjelenő színészek: Herczeg Tamás és Papp István
Nőstény: Edelényi Vivien
Nő hegedűvel: Móga Piroska m.v.
Gyerek: Patalenszki Bálint
Dramaturg: Adorján Beáta
Díszlet- és jelmeztervező: Maria Miu
Rendezőasszisztens: Ozoroczki Erika
Zeneszerző: Mezei Szilárd
Zenei munkatárs: Dargó Gergely
Koreográfus: Mălina Andrei
Rendező: Anca Bradu
Gyürky Katalin
Hozzászólások