Arra, hogy hogyan lehet a 21. században egy Shakespeare-színművet igazán szerethetővé és befogadhatóvá tenni, kiváló példa a nagyváradi Szigligeti Színház Szentivánéji álom című előadása, amelyet 2019. november 20-án a debreceni Csokonai Színház vendégelőadásként tűzött a műsorára.
Bevallom őszintén, hogy amikor a darab elején megláttam a „szerelmi négyszöghöz” tartozó Lysandert, Hermiát, Helénát és Demetriust játszó színészeket, valamint a színmű amatőr színtársulatának tagjait lila illetve barna színű egyen-tréningruhában, megijedtem. Arra gondoltam, hogy talán ismét arra látok majd példát, hogy egyszerű eszközökkel – tehát a szereplőket modern ruhába bújtatva –, de ezen öltözékek minden különösebb többletjelentése nélkül próbálja a rendező, Tarnóczi Jakab „felfrissíteni” ezt a színházakban mind a mai napig legtöbbet játszott Shakespeare-művet. Ám aztán hamar megnyugodtam, mert rájöttem, hogy a kétféle színű egyentréningruha-kollekció használata itt korántsem öncélú, hanem egy nagyon tudatosan végigvitt rendezői koncepció része. Része annak a világnak, ahol a Shakespeare-történethez és szöveghez hűen, mégis humoros módon ki-kikacsintva belőle, a realitás és az álom, valamint a reális és a teátrális folyamatos összejátszatása ad alapot a mű bonyolult szerelmi csatározásainak megjelenítéséhez.
A realitás talaján az egyen-tréningruhákhoz a „lila szekció” esetében ráadásul a darab elején egyforma, fekete parókák is tartoznak, így a négy fiatal, Lysander, Hermia, Heléna és Demetrius egymás hasonmásaiként azt érzékeltetik, hogy mindegy, hogy ki kibe szerelmes, bármelyik társban ugyanazt a minőséget kapja. A teátrális szinten a „barna szekció”, azaz az amatőr színtársulat tagjai – akik a szintén a realitáshoz tartozó, házasulandó athéni uralkodó pár, Theseus (Sebestyén Hunor) és Hippolyta (Pitz Melinda) készülő esküvőjét akarják meglepni egy produkcióval – egyformasága pedig szintén a hasonmás-jellegüket tükrözi: mindegyikük ugyanolyan módon rendkívül tehetségtelen, sőt dilettáns, antitalentumukban nyugodtan felcserélhetők egymással, s ez alól még a rendezőjük (Hunyadi István) sem kivétel.
Ebbe az egyenvilágba azonban hamarosan belép a tündérek „szintje”, a viaskodó Oberonnal (akit a tudatos rendezői koncepció miatt ugyanaz a művész, Sebestyén Hunor alakít, mint a reális szint Theseusát), Titániával (Tasnádi-Sáhy Noémi), valamint a csalfa manóval, Puckkal (Tóth Tünde). Ez utóbbi – lévén, hogy Szentiván-éj van – a reális és a teátrális szereplők álmát használja fel arra, hogy összezavarja a szerelmi szálakat. Puck felkérése, hogy egy virág bűvös nedvével „tegye helyre” az athéni szerelmesek bonyodalmát, valamint tréfálja meg Titániát, attól az Oberontól érkezik, aki innentől kezdve, ebben a reálist, a teátrálist és az álomvilágot összejátszató adaptációban fura „színházigazgatóként” vesz részt. Az egész úgy hat, mintha mintegy az amatőr színtársulat ellen dolgozva kérne fel egy másik rendezőt, jelen esetben Puckot, hogy az ötleteivel a valós szerelmi bonyodalomból is színművet faragjon. Puck „kavarása” tehát az amatőr színtársulat színpadi csetlés-botlása mellett – amely még a darab szünetében is végig szórakoztatja a közönséget(!) – újabb színdarabbá avanzsál, tegyük hozzá, Pucknak mint „rendezőnek” hála, jóval agyafúrtabb és zseniálisabb színdarabbá, mint a mű eredeti, amatőr színtársulatáé.
S igazán Puck „rendezése” fogja megadni az értelmét az egyen-tréningruhák használatának is. A manó a virágnedv szembecsöpögtetésével eléri, hogy Helénát végre Demetrius szeresse, csakhogy kicsit „túltolja a biciklit”, s Lysandert is Heléna felé „löki” Hermia helyett, illetve, az egyik amatőrszíntársulat-szereplőt némi „átfestéssel” itt szamárrá varázsolva s kiemelve az egyentömegből, nem másnak, mint éppen Titániának a karjaiba dobja. Ám ezzel a „túltolással” eléri, hogy az egyformaság és a hasonmásság megszűnjön az innentől kezdve ő instruálta szereplők között. Hullanak a lila és barna tréningruhák, földre esnek a parókák, s a Puck rendezte szerelmi viszonyokban végre mindenki önmaga lehet, önmagát adhatja. Ennek ékes bizonyítéka a férfiakért harcoló Heléna (Trabalka Cecília) és Hermia (Román Eszter) fergeteges jelenete, amikor már paróka nélkül, vállalván az egymástól való különbözőségüket, épp a másságuk, azaz az egymástól eltérő személyiségjegyeik egymás fejére olvasásával vesznek össze ezek az egykoron teljesen egyívású barátnők. A darabban eredetileg Zuboly névre hallgató amatőr színész (Dimény Levente) pedig – aki a társaihoz hasonlóan ebben az adaptációban a saját, civil nevén szólíttatik – szamárrá változtatva kapja vissza az egyéniségét, s tűnhet ki ezáltal – ideig-óráig – az egyentársulatból.
A valóság tehát a rendező Puck révén színházzá, illetve álommá válik, a teátrális világ pedig duplán fricskát kap ebben a koncepcióban. Nem elég, hogy a produkció az amatőr társulat kapcsán végig érzékelteti velünk, hogy milyen az, amikor egy rossz rendező és tehetségtelen színészcsapata akar színdarabot csinálni, hanem ez a rendezői koncepció még azt is megmutatja, hogy ezzel szemben milyen egy jó, ötletes, kreatív rendezés ennek a csalfa, rendezővé avanzsált manónak köszönhetően.
Hogy azután ebben a realitást és a tündérvilágot is összejátszató adaptációban Oberon/Theseus mint egy jó és figyelmes „színházigazgató, mindezt helyrehozza. Úgy, hogy kellő időben „állítja le” Puck rendezői túlkapásait, s ha már elkészítették, „kegyelemből” lehetőséges ad az amatőr társulatnak is arra, hogy a Theseus-Hippolyta, Demetrius-Heléna és Lysander-Hermia ülte hármas esküvőn mégis előadhassák a darabjukat.
Ez a silány esküvői darab pedig nemcsak hogy kacagtató fricskája a mai opera- és operettjátszásnak, hanem azzal, hogy az eddig barna tréningruhás „színészek” itt abban a lilában jelennek meg, amiben a darab elején az egyenszerelmesek, a valós és teátrális szerelem is egymásba csúszik.
Sokrétű, ötletes, humoros és nagyon szerethető tehát a Tarnóczi Jakab rendezte Szentivánéji álom. Shakespeare is örülne, ha látná. S bár ő már ezt nem teheti meg, Önök, debreceni nézők még igen, mert szerencsére ez év december 11-én a nagyváradi társulat még egyszer elhozza ezt a fergeteges előadását a Csokonai Színház nagyszínpadára.
Az alkotók:
Játsszák: Sebestyén Hunor, ifj. Kovács Levente, Tőtős Ádám, Kiss Tamás, Pitz Melinda, Román Eszter, Trabalka Cecília, Tasnádi-Sáhy Noémi, Tóth Tünde, Fábián Enikő, Dobos Imre, Dimény Levente, Hunyadi István, Szotyori József, Kocsis Gyula, Csatlós Lóránt, Gajai Ágnes
Magyar nyelvre fordította: Nádasdy Ádám
Dramaturg: Kukk Zsófia
Díszlettervező: Dabóczi Noémi
Jelmeztervező: Giliga Ilka
Zenei vezető: Trabalka Cecília
Zenei munkatárs: Brugós Anikó
Rendező: Tarnóczi Jakab
Gyürky Katalin
Hozzászólások