Trónok harcaként jellemezte Az ajtó rendezője, Naszlady Éva a két főszereplő, az írónő és házvezetőnő, Emerenc viszonyát. Az októberi két előadásra jegyek még korlátozott számban vásárolhatók.
A produkciót a kedden véget érő MagdaFeszt folytatásaként október 13-án és 14-én 19 órától a Lovardában játssza a Csokonai Színház. Míg a Régimódi történet központjában a debreceni szerző édesanyjának családja állt, addig Az ajtó különös hősnője, Emerenc alakja révén ezúttal egy fogadott anya történetét ismerjük meg.
„Emerenc és az írónő úgy egészítik ki egymást, mint két félgömb. Ahol véget ér az egyik személyisége, ott kezdődik a másiké. Amit az egyik megvalósított az életében, a másik épp azt nyomta el magában. […] Találkozásuk alkalmat ad arra, hogy mindegyikük elgondolkozzon a maga határain, elakadásain, hibáin, korlátain. Kettejük harca és „barátsága” persze nekünk is alkalmat és gondolkodni valót ad magunkkal kapcsolatban”
ajánlotta a színdarabot 2016-os bemutatójakor a rendező.
Kubik Anna nem először alakít nagy formátumú Szabó Magda-hőst, hisz ő játszotta a Régimódi történet Rickl Máriáját is.
„Van köztünk rokonság. Nekem is sok történetem van, és ha nem is vettem magamra ilyen hatalmas páncélt, azért néha én is úgy érzem, hogy elfogytak a könnyek belőlem. Van mögöttem egy olyan élet, ami ugyan tele volt hatalmas amplitúdójú érzelmekkel, elképesztő dolgok történtek velem, akár a szakmai életemet nézem, akár a magánéletemet, de tudom, hogy milyen az, amikor valaki mást mutat már, mint ami benne van. Ilyen módon én is viselem ezt a páncélt.”
nyilatkozta a főhőst játszó Kubik Anna.
Forrás: Csokonai Színház










Hozzászólások