A Next Top Model Hungary néven futó műsor márciustól követhető nyomon a Tv2 kínálatában, amiben Magyarország következő topmodelljét igyekeznek szakmai zsűri segítségével felfedezni. Az adások elején feltűnt egy tősgyökeres cívisvárosi szépség is, a huszonnégy éves Kapusi Vanessza, aki gyönyörű hosszú szőke hajával, különleges kiállásával és alázatos hozzáállásával hamar felkeltette a szakmabeliek figyelmét. Bár április elején véget ért számára a verseny, azonban kápráztatos munkákat, érdekes tapasztalatokat tudhat magáénak a műsor által. Most következő interjúnkban a modellszakma különböző oldalairól, természetességről, jó tanácsokról, összességében tehát az elmúlt tíz évről beszélgettünk Vanesszával.
Hogy csöppentél bele a modellkedés világába?
Tizennégy éves voltam, mikor kezdtem. Tizennégy évesen már 180 cm voltam és édesanyám Csillával (Török-Papp Csilla a FÓRUM Debrecen Bevásárlóközpontban működő HajduPress újság és Alföld Televízió médiadivízió-igazgatója – a szerk.) való ismerősi viszonya által jött az ötlet, hogy először debreceni keretek között nézzük meg, próbáljam ki magam modellként. Mindig is nagyon érdekelt a divat világa, kiskoromban is tele volt a falam híres modellek posztereivel. Nagyon örültem mikor bekerültem a FÓRUM modellcsapatába, ott az őszi divatbemutató volt az első munka amin részt vettem.
Örültem, hogy kipróbálhattam magam, de Magyarországon belül Debrecen csak egy kis részét képezi a divatvilágnak és szerettem volna még többet tudni, még többet látni. Így fogalmazódott meg, hogy Budapesten folytatnám, így kerültem egy ottani ügynökséghez: 15 évesen leszerződtünk. Nem sokkal később volt egy milánói és egy spanyolországi utam, utána pedig mentem volna Törökországba is, de akkor éppen krízishelyzet volt, robbantgatások, terrortámadások, ami ezek miatt elmaradt. Ezután többnyire kisebb munkáim voltak még Budapesten, utána viszont sokkal inkább a tanulmányaimra fókuszáltam. Voltam másik ügynökségnél is, de akkor leginkább már csak belföldi munkáim voltak. Volt még pár fotózásom, azonban az egyetemen már csak a tanulmányaimmal foglalkoztam, szintúgy ahogyan most is teszem: a mesterképzést a Corvinuson végzem, ami mellett érkezett a megkeresés a műsor kapcsán.
Bennem volt a vágy, mert úgy éreztem, hogy eddig nem tudtam annyira kiteljesedni a szakmában amennyire szerettem volna, ezért úgy voltam vele, hogy adok még egy utolsó lehetőséget ennek.
Fotómodellkedni szeretsz jobban, vagy inkább kifutós munkákat végzel szívesebben?
Nem tudom elválasztani egymástól, mind a kettőt nagyon szeretem.
Mi az az emberi érték, erősség amit úgy érzel, hogy a modellkedés által kaptál?
Bármennyire elcsépelten vagy üres frázisként hangzik, de tényleg az alázatot emelném ki, hogy tudod, hogy kötelességteljesnek kell lenned, teljesítened kell az elvárt szinten és még annál is többet kell kihoznod magadból.
Azt tanultam meg leginkább, hogy nem csak az én szükségleteim léteznek, hiszen ez egy csapatmunka és mindenkinek bele kell tennie a saját részét, így pedig végeredményben egy nagyon szép, akár művészi történet is ki tud ebből rajzolódni.
Szóval ebben a világban nem lehet mindenkinek csak önös érdeke, hanem ez egy minden résztvevőre kiterjedő feladat, egy hatalmas összmunka, legyen az fotózás, vagy divatbemutató. Összességében tehát nem lehet rangsorolni, hanem úgy tud megvalósulni az egész munkafolyamat a legszebben, hogyha mindenki tudja a dolgát és felelősségteljesen elvégzi.
A legnagyobb tanulságot az a munka adta, amikor tizenhat évesen kimentem Milánóba. Azért nehéz volt, hogy kiskamaszként, a szüleitől egy hónapon keresztül, több száz kilométerre távol, felelősségteljes munkát végez az ember.
Én a mai napig nagyon örülök, hogy ezáltal kiszakadtam a biztonságos környezetemből, és igen, megtanultam azt, hogy hogy jutok el egyedül A-ból B-be úgy, hogy a telefonomon még nem volt GPS.
Óriási életre nevelés volt ez is. Ha nem is ebben a formátumban, de például az Erasmusok is hasonló lehetőséget adnak a fiataloknak, amit én nagyon támogatok, mert hihetetlen mennyit tanul az ember, az önállóvá váláshoz ez egy abszolút kulcsmozzanat.
Tudod, hogy nem számíthatsz másra, csak magadra. Ijesztő is, de hatalmas fejlesztő ereje van.
A műsorban több adáson keresztül is figyelemmel kísérhettük az alázatod és a munkához való fókuszált hozzáállásod. Mesélj kérlek a képernyőn látható atmoszféráról! Milyen érzések játszódtak le benned, miközben bekerültél több hozzád hasonlóan elhivatott fiatal nő közé, azonban mégis egyedül kellett teljesítened, adaptálódni és megoldani azokat a feladatokat amelyek elé állítottak?
Az egész műsor valamilyen szinten új tapasztalás volt, mert más egy munkán ott lenni a tervezőkkel, stylistokkal, segítőkkel, meg más, amikor tizenhat lány együtt él és tulajdonképpen összedolgozik. Én igazából igyekeztem izolálni magam a kiéleződött helyzetekből, mert abszolút nem éreztem azt, hogy az én közegem lenne. Az életben is olyan típusú ember vagyok, aki a barátságokat jobban megszűri, és inkább a minőségre megyek, mintsem a mennyiségre. Szóval én inkább magamra fókuszáltam, mintsem a közösségre. Persze amikor csapatfotózásunk volt, akkor félre kellett tenni az esetleges nézetkülönbségeket és megoldani a feladatot.
Milyen céllal indultál neki a műsornak?
Viszonylag tiszta képpel vágtam bele.
Az a tapasztalatom, hogy a mai napig elég erős sztereotip kép él a modellekről és én pont nem szerettem volna erősíteni azt, hogy a modellek nyávognak, hisztiznek, kényesek, hanem hogy igenis kötelességtudatosak, alázatosak és fókuszáltak.
Szerettem volna a negatív előítéleteket levetkőzni, továbbá azt, hogy a természetesség kellene, hogy legyen a nyerő ebben a szakmában, hiszen nem azért megyünk, hogy mást mutassunk mint akik vagyunk, nem pusztán próbababák, akikre ráaggatnak bármiféle ruhát, azonnal alkalmazkodnak hozzá, hanem ezen kívül sokkal több egy modell.
Ugyanúgy van stílusunk, értelmünk, rálátásunk az életre, szóval nem csak a külsőség, hanem ugyanúgy a belsőség is szerepet kell, hogy játsszon amikor valaki a modellkedés fogalmával találkozik és véleményt alkot erről a szakmáról.
Van-e ehhez a célhoz valamilyen idolod?
Nem szoktam példaképet állítani. Persze vannak olyan modellek – akár bizonyos Victoria Secret modellek –akik kiskoromban nagyon inspirálóan hatottak, de mivel nem ismerem őket testközelből, nem tudom megítélni, hogy egyébként az életben milyenek. Így alapvetően nincs egy kifejezett ember, akit őrült módjára szerettem volna lemásolni, vagy hasonlítani hozzá.
Április elején véget ért számodra a műsor. Milyen jövőbeli terveid vannak szakmán belül, esetleg láthatunk-e még másik műsorban, ha hasonló kaliberű felkérés érkezik?
Más műsorban nem hiszem, hogy szeretnék szerepelni. Ez a tapasztalás ebből a szempontból nekem elég volt, de további munkákat nagyon szívesen vállalnék, legyen az fotózás vagy kifutó. Szóval nagyon szívesen folytatnám még a munkát, így tanulmányaim mellett.
Milyen tanácsot adnál a jövő modelljeinek, hogyan vágjanak bele ebbe az életformába?
Nagyon fontos, hogy aki ezt a szakmát választja, tényleg bízzon magában és ha feléledt benne az az erőteljes vágy, hogy modellként megmutassa magát a nagyvilágnak, akkor igenis próbálja meg, tegyen bele mindent és ha az út során éri egy kudarc, két kudarc, vagy igazából bármennyi visszautasítás érkezik, akkor se adja fel, hanem próbálkozzon addig amíg el nem éri amit kitűzött magának.
Szóval nem szabad a vágyaikat feladni, hogyha az első negatív élmény bekövetkezett, hanem igenis keresni kell tovább a lehetőségeket és tovább folytatni az utat.
Említetted a negatív élményeket: ezeket az árnyoldalakat te hogyan tudod leküzdeni?
Ha valaki úgy dönt, hogy belevág a modellkedésbe, nagyon fontos az, hogy legyen egy olyan közeg akikkel őszintén és nyíltan lehet kommunikálni, legyen egy bizalmas, szövetséges köre, akik tényleg ott vannak mellette és erőt tudnak adni a nehezebb napokon, akik látják az értékeit az embernek és segítenek átlendülni a negatív tapasztalatokon.
Milyen negatív tapasztalatról tudsz beszámolni?
Talán ami problémásabb volt a műsor során az a hajfestésemmel kapcsolatos. Azért nem vállaltam be, hogy hidrogénszőke legyek, mert azt éreztem, hogy akkor – a fentebb vázolt elveimmel kapcsolatban – eltűnik a természetességem.
Ennek kapcsán még az önazonosságot emelném ki, mint fontos tényező, mert ha az ember hű tud maradni magához, az hosszú távon sokkal célravezetőbb.
Hozzászólások