“Tüntessen békésen” címmel elektronikus és papíralapú tájékoztatóban hívja fel a figyelmet a tömegrendezvények, demonstrációk szabályaira a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. Mint azt az MTI érdeklődésére írták, a szórólapot a rendőrség honlapján és közösségi médiafelületein teszik közzé, valamint gyűléseken – köztük a csütörtök délutánra bejelentett megmozdulás helyszínén is – a szervezőknek adják át.
A tájékoztató rögzíti, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánításhoz, a rendőrség biztosítja a békés gyülekezést. A rendőrség többek között arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyűlések résztvevői ne tartsanak maguknál fegyvert vagy egyéb veszélyes eszközt, az egyenruhások átkutathatják a résztvevők csomagjait, ruháit. A tájékoztatóban kitérnek arra is, hogy a rendőrség fellép a rendbontókkal szemben, és jelzik: gyűlésen az arc eltakarása bűncselekmény, amiért az érintettet elő fogják állítani.
Hozzászólások