Valamennyi országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló leadta a január 31-i határidőre saját és vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát – közölte Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke szerda este az MTI-vel.
A testület vezetőjének tájékoztatása alapján a 199 országgyűlési képviselő és a 13 nemzetiségi szószóló vagyonnyilatkozata február 1-jétől nyilvános, és megtekinthető az Országgyűlés honlapján (www.parlament.hu).
A törvényi előírások szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek határidőben eleget tettek más tisztségviselők is, így az Állami Számvevőszék elnöke, alelnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettesei és a Versenytanács tagjai, a Költségvetési Tanács elnöke, a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának elnöke, alelnöke és tagjai, a legfőbb ügyész és helyettesei, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei, a Monetáris Tanács tagjai és a jegybank felügyelőbizottságának elnöke és tagjai, valamint a médiatanács elnöke és tagjai – fejtette ki Hargitai János, hozzátéve, valamennyi vagyonnyilatkozat nyilvános, és szintén csütörtöktől érhető el a parlament honlapján.
Orbán Viktor miniszterelnök törvényes határidőben, szerdán leadta vagyonnyilatkozatát – tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke este az MTI-t.
Havasi Bertalan ismertetése szerint az elmúlt évihez képest a miniszterelnök megtakarítása 742 ezer forintról 993 ezer forintra nőtt. A családi házukra felvett hitelt tovább törlesztették, a tartozás így 4.783.328 forintra csökkent.
A miniszterelnök anyagi helyzetében egyéb változás nem történt – közölte a sajtófőnök.
Havasi Bertalan hangsúlyozta: Orbán Viktor vagyonnyilatkozata törvényes, teljes és hiteles, aki mást állít, hazudik.
Szerdán Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja sajtótájékoztatón egyebek mellett elmondta, izgatottan várják a mostani nyilatkozatokat, hogy kiderüljön, Orbán Viktor tovább szegényedett-e? Úgy fogalmazott: nem jó a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozati rendszere és az intézményesült korrupció ellen a hosszú távú megoldást egyedül a kormányváltás jelenti.
Áder János köztársasági elnöknek 2017-ben az előző évhez képest több mint 6 millió forinttal nőttek a megtakarításai, amelyek összértéke szerdán nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján mintegy 65 millió forint.
Az államfői hivatal honlapján közzétett dokumentumból kiderül, Áder János kizárólag köztársasági elnöki tisztségéből eredően tesz szert jövedelemre.
Vagyonnyilatkozata szerint euró alapú életbiztosításának értéke 122 ezer euró (az aktuális árfolyamon számolva mintegy 38 millió forint), vagyis tavaly is a korábbival megegyezően, mintegy 2 millió forint értékben növekedett. A köztársasági elnök emellett 2017-ben 5 millió forinttal, 14 millió forintra növelte forint folyószámlán tartott megtakarítását.
Áder Jánosnak tartós befektetési értékpapírszámláján 2,5 millió forint maradt, 28 ezer eurót (9 millió forint) érő befektetési jegyét is megőrizte, ugyanakkor amerikai dollárban tartott megtakarításai csaknem felére, 1700 dollárra (420 ezer forint) apadtak, két éve vásárolt, egymillió forint értékű Prémium államkötvénycsomagját pedig eladta.
Az államfő továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét birtokolja, előbbit 2002-ben, utóbbit 2005-ben vásárolta.
Áder János 2016-ban sem tartott igényt saját autóra, és más nagy értékű ingóságról sem számolt be vagyonnyilatkozatában, ugyanakkor idén is megjegyezte, a diplomáciai kapcsolattartás keretében ajándékokhoz jut, amelyeket nem részletezett.
Az idei vagyonnyilatkozatok alapján a kormány tagjai tavaly ügyvédi irodából, szabadalmi jog értékesítéséből, mezőgazdasági tevékenységből, valamint oktatói munkából származó jövedelmekre tettek szert miniszteri illetményeik mellett.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a többi miniszterhez hasonlóan 1,1 millió forintos jövedelmet kap tisztsége ellátásáért. A kormánypárti politikusnak továbbra sincs tartozása, megtakarítás pedig egymillió forinttal 4,5 millióra bővült. A kereszténydemokrata képviselő ingatlanvagyona nem változott: továbbra is két II. kerületi ingatlan felét, valamint egy balatonfenyvesi üdülő haszonélvezeti jogát birtokolja.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter posztján szerzett jövedelmét földbérleti díjakból és osztalékból 10 millió forinttal, erdőgazdálkodásból pedig 3 millió forinttal egészítette ki.
A miniszter immáron 26 hozzá köthető ingatlant sorolt fel, köztük felerészben tulajdonolt hódmezővásárhelyi családi házát és 15 szántóját. A listán újdonságként szerepel egy tavaly vásárolt 2 hektáros mádi szőlő és egy 8 hektáros hódmezővásárhelyi szántó.
A Miniszterelnökség vezetője 2016-ban vásárolt egy 2013-as évjáratú Mercedes-Benz V-osztályú gépkocsit, amely mellé beszerzett egy 2012-es Land Rover terepjárót. Lázár János megtakarításainak összértéke mintegy 55 millió forint, 2,2 millió forinttal kevesebb mint az előző évben. A tárcavezető pénzintézettel szembeni adóssága 35 millió forintról 55 millió forintra emelkedett, miközben magánszemélyeknek 8 millió forinttal kevesebbel, 32 millió forinttal tartozik.
A külgazdasági és külügyminiszter különböző formában meglévő megtakarításainak összértéke 3 millió forinttal mintegy 7 millió forintra emelkedett, szüleivel szemben fennálló 30 millió forintos tartozása nem csökkent. Szijjártó Péter ingatlanvagyona változatlan: a tárcavezető egy dunakeszi házzal rendelkezik, emellett megtartotta tulajdonrészét három balatonedericsi és egy győri ingatlanban.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter államkötvény-vagyonát 4,2 millió forintról 6 millió forintra növelte, hiteltartozása pedig 4,5 millió forintról 3,8 millió forintra apadt. A tárcavezető továbbra is résztulajdonos két II. kerületi lakóházban, ahogy két karcagi telke is megmaradt.
A fejlesztési minisztériumot vezető Seszták Miklós a korábbi 61 millió forint után tavaly 65 millió forintos bevételre tett szert ügyvédi irodájából. Megtakarításait az előző évihez hasonló mértékben, 32 millió forinttal bővültek, azok összértéke így meghaladja a 321 millió forintot. Seszták Miklós visszafizette magánszeméllyel szembeni 3 millió forintos tartozását, emellett megtartotta három kisvárdai ingatlanát, amelyek mellett birtokol még egy budapesti, XIII. kerületi lakást, egy továbbinak pedig felerészben haszonélvezője.
Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének megtakarításai mintegy 3 millió forinttal emelkedtek, és meghaladják a 10 millió forintot, miközben nyilatkozatában ezúttal sem szerepel tartozás, ugyanakkor abban feltüntet egy XIII. kerületi lakást és négy bükkszentkereszti ingatlant.
A földművelésügyi miniszter továbbbi 300 könyvvel bővítette addig 7 ezer kötetes könyvtárát, valamint egymillió forintot helyezett el takarékbetétben. Fazekas Sándor emellett megtartotta karcagi családi házát és szántóit, továbbá IX. kerületi lakását és 2007-ben vásárolt Toyota Corolláját.
Simicskó István honvédelmi miniszter nevén még mindig nincs ingatlan, megvan azonban 2009-ben vásárolt Ford Focusa. Megtakarításainak teljes értéke mintegy négy millió forinttal 53,6 millió forintra emelkedett.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy Rogán Antal tavaly egy szabadalmi jognak köszönhetően 25 millió forintra tett szert találmány hasznosítására vonatkozó eseti díj formájában, amelyből ki tudta fizetni 27 millió forintos banki hiteltartozását.
Rogán Antal az Origónak elmondta: az elmúlt évben külföldről is többen érdeklődtek szabadalma iránt, van ahol már bejegyzésre került, máshol még tart ez a folyamat.
A licencet számos magáncég hasznosította Magyarországon és külföldön egyaránt. Természetesen mindebből következik, hogy az adott cégnek ebből bevétele származott, amiből fizetett a jogtulajdonosoknak – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.
A miniszternek megmaradt a magánszemély felé fennálló 18,2 millió forintos adóssága, takarékban elhelyezett megtakarítása azonban 245 ezer forinttal gyarapodott.
Rogán Antal megőrizte II. kerületi lakását, balatonlellei üdülőjét, valamint szakonyfalui erdőjét és egyéb itt örökölt ingatlanjait. A politikusnál 2011 óta tartós bérletben van egy A3-as Audi.
Pintér Sándor feleségével birtokolt szerteágazó értékpapír-portfóliójának együttes értéke – jelenlegi árfolyamon számolva – mintegy 270 millió forintot tesz ki, nagyságrendileg ugyanannyit, mint tavaly, miközben a tárcavezetőnek még mindig fennállnak egymilliárd forintot meghaladó pénzkövetelései. Pintér Sándornak nincs tartozása, megtartotta 1995-ben örökölt Wartburgját és még mindig tulajdonosa egyebek mellett egy 155 négyzetméteres VII. kerületi társasházi lakásnak, a II. kerületben négy lakása van, Siófokon pedig egy 200 négyzetméteres háza.
Trócsányi László igazságügyi miniszter hivatali fizetését két intézményből származó, több mint egymillió forintos oktatói és kutatói jövedelemmel egészíti ki. A tárcavezető euróban tartja megtakarításait, amelyek összértéke mai árfolyamon mintegy 30 millió forint. Ingatlanvagyona változatlan: egyebek mellett egy budapesti, XII. kerületi, 260 négyzetméteres ház és két fővárosi lakás résztulajdonosa.
Hárommillió forinttal csökkent Kósa Lajos tartozása a tavalyi vagyonnyilatkozatához képest – derül ki a csütörtökön éjfélkor közzétett, a 2017-es évre vonatkozó vagyonbevallásból.
A debreceni politikus, aki azóta miniszter lett, továbbra is felerészben tulajdonosa egy debreceni családi háznak, résztulajdonosa egy budakeszi építési teleknek, kivett útnak és szolgalmi útnak, illetve Szamosszegen két és fél hektár szántója van, amit 2015-ben örökölt. Továbbra is tartósan bérel egy Mercedes Viano kisbuszt, 2016 óta van egy BMW GT 650C motorkerékpárja, és negyedrészben tulajdonosa egy motorcsónaknak. Pénzintézeti számlakövetelésének összege tavalyhoz képest változatlan, 2,4 millió forint, csökkent viszont adóssága: 10,04 millió forinttal tartozik.
A Magyar Idők szerint valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot adott le az Országgyűlésnek Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök az okiratban nem tüntette fel azt a több mint 150 millió forintot, amely egy nevén lévő osztrák bankszámlán van elhelyezve – írta honlapján csütörtök reggel megjelent cikkében a Magyar Idők.
A portál arra emlékeztet: az MSZP egykori elnökhelyettese, Simon Gábor ellen néhány éve hasonló eset miatt büntetőeljárás indult.
A lap szerint a Gyurcsány Ferenc számláját vezető Schoellerbank AG "egy exkluzív, magánkézben lévő pénzintézet, amely 1833 óta működik a Lajtán túl, és büszkén hirdeti magáról, hogy a Handelsblatt felmérésén sorozatban hatodik alkalommal választották meg Ausztria legjobb elitbankjának".
Gyurcsány néhány órája közzétett 2017-es vagyonnyilatkozatában bruttó 747 878 forintos képviselői tiszteletdíján felül csak a családi vállalkozástól, az Altus Portfólió Kft.-től származó nem egészen 223 millió forint osztalékot tüntette fel rendszeres vagy eseti jövedelemként – írták.
Érdemes felidézni, hogy ez a társaság 2016-ban 1,2 milliárd forint, míg az Altus Befektetési Zrt. 2015-ben 74 millió és 2014-ben 169 millió forint osztalékot fizetett neki. Az egykori kormányfő emellett egy 50 négyzetméteres pápai lakást és a feleségével közösen vásárolt háromezer négyzetméteres kötcsei telket és a rajta álló 267 négyzetméteres házat vallott be az okiratban tavaly és idén egyaránt – írja a portál.
Gyurcsány Ferenc adózott jövedelmét a nyilatkozatok szerint értékpapírba fektette, aminek árfolyamértéke 2016 és 2017 fordulóján valamivel több mint 641 millió, 2018 elején pedig 605 millió forint volt – teszik hozzá.
(MTI, HP)










Hozzászólások