Tűzgyújtás, tűzugrás, almasütés és ének is kapcsolódik a misztikus Szent Iván éjjeléhez. Már a 15. századból származnak írásos emlékek a június 24. előestéjéhez kötődő szertartásos tűzgyújtásról, amikor a gonosz szellemeket, sárkányokat űzték el vele.
Az év leghosszabb napjához, a nyári napfordulóhoz köthető ősi, mágikus hagyomány szerint a tüzet a lányok átugrották és ebből jósolták meg férjhezmenetelüket, de gyógyító ereje is volt. Illatos virágokat füstöltek rajta és almát dobáltak bele, aminek szintén betegségűző hatást tulajdonítottak.
„Hallottam, hogy igen hosszú a Szent Iván éneke, hogy az ördög megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta”
írta Heltai Gáspár 1570-ben.
A szentiváni tűzgyújtáshoz sokféle hiedelem fűződött. Bod Péter feljegyzéseiben olvasható, hogy a gyermekek üszögöket vittek és felszúrták a káposztáskertben, hogy a hernyó a káposztát meg ne egye, vagy a vetések közé, hogy a gabona meg ne üszkösödjék. Szokás volt mezei virágokból, füvekből koszorút kötni és ezt a ház elejére akasztani tűzvész ellen.
Forrás: Magyarságkutató Intézet
Hozzászólások