Gőzerővel készül a Debrecen a július végi, Honvéd elleni bajnoki rajtra – írja a piros-fehér klub hivatalos honlapja. A felkészülés második hetében már egy edzőmérkőzés is szerepelt a programban, a DVSC a Tiszakécskét fogadta szombat délután a pallagi edzőcentrumban. Az ellenfél magabiztosan nyerte meg az NB III-as küzdelemsorozatot, így a következő szezont már a másodosztályban kezdi meg.
A Lokiban pályára lépett a 20 esztendős belső védő, Annich Yaroslav, aki próbajátékon van a csapatnál, ugyanakkor a szakmai stáb nem számíthatott a kisebb betegséggel bajlódó Bárány Donát, illetve a sérült Kundrák Norbert, Pávkovics Bence és Bényei Ágoston játékára.
Az első gólt Ugrai Roland szerezte, Ferenczi beadásából közelről volt eredményes a 13. percben. A 18. percben Ugrai beadása után Tischler veszélyeztetett, de Holczer könnyedén lehúzta a fejest.
A 42. percben egy védelmi hibát könyörtelenül kihasználtak a kék-sárgák, Pál András az elvetődő Gróf mellett lőtte ki a hosszú sarkot.
A szünetben sort cserélt a cívisvárosi alakulat, és szinte azonnal visszavehette volna a vezetést, de Varga közeli lövését bravúrral szögletre mentette az ellenfél kapusa. A 65. percben egy újabb debreceni sarokrúgás következett, melyet követően Annichal szemben szabálytalankodtak, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A labda mögé Bódi állt, aki nem hibázott és 2-1-re módosította az állást.
A 74. percben Sós ugrott ki a bal szélen, a tizenhatoson belül pedig ismét szabálytalanságot látott a játékvezető, így újabb tizenegyeshez jutott a Loki. A büntetőt a sértett Sós végezte el, és magabiztosan lőtte ki a jobb alsót.
A DVSC tehát sikerrel vette a nyári felkészülés első edzőmeccsét, melyen magabiztos játékkal 3-1-re legyőzte a Tiszakécske együttesét. Folytatás egy hét múlva, amikor a Budafokkal csap össze Huszti Szabolcs együttese Telkiben.
Edzőmeccs
DVSC – Tiszakécske 3–1 (1-1)
DVSC: I. félidő: Gróf – Bévárdi, Nikolics, Annich, Ferenczi – Baráth, Dzsudzsák, Soltész, Gyönyörű, Ugrai – Tischler. II. félidő: Kosicky – Kusnyír, Poór, Annich, Korhut – Varga, Baráth – Pintér, Bódi, Sós – Szécsi
Gól: 1-0 Ugrai (13.), 1-1 Pál (42.), 2-1 Bódi (66., tizenegyesből), 3-1 Sós (74., tizenegyesből)
Fotó: dvsc.hu










Hozzászólások