A debreceni állatpark gekkópárja a jelek szerint jól érzi magát a Nagyerdő fái alatt, a tavalyi szaporulat után újabb utódokkal örvendeztették meg a gondozókat.
Újabb sikeres szaporulattal gazdagodott a Zoo Debrecen az új-kaledóniai vitorlásgekkó párnak köszönhetően. A debreceni állatkert közleménye szerint,
a jelek szerint remekül érzi magát a cívisvárosi park gekkó-párja, mivel a tavaly nyári szaporulat után nemrég újabb egészséges utódokkal örvendeztették meg gondozóikat és a látogatóközönséget. A napokban kikelt, még csupán pár centiméteres kis gekkók egyelőre a kulisszák mögött nevelkednek, de a tervek szerint hamarosan a nagyközönség is megcsodálhatja majd őket.
Az Ausztráliától keletre fekvő csendes-óceáni szigetvilágban őshonos új-kaledóniai vitorlásgekkó (Correlophus ciliatus) köznapi nevét
a hátsó lábai közti bőrvitorláról kapta, amely a fáról fára való ugrásban segíti.
A legtöbb gekkófajjal ellentétben mindenevő: gyümölcsöket, nektárt, pollent és rovarokat egyaránt fogyaszt. Fejétől a háta közepéig
apró bőrtaraj fut végig, amelynek szem fölötti szakasza szempillára emlékeztet – innen ered másik elnevezése, a „szempillás gekkó”. Élőhelyének pusztulása és az invazív fajok megjelenése következtében a faj sebezhető besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. A hazai állatkertek körében viszonylag ritkának számít, mivel csak két másik intézményben találkozhat vele a nagyközönség.
Hozzászólások