Négy induló közül Kocsis Jánost, a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület jelöltjét választották meg Hajdúböszörmény polgármesterévé a vasárnapi időközi helyhatósági választáson, a jelölt a szavazatok 67,61 százalékát szerezte meg.
A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett adatok szerint Kocsis János 5132 szavazatot kapott, Uzonyi Imre (Együtt Böszörményért Egyesület) 1963 voksot gyűjtött ((25,86 százalék), Kiss Sándor független jelöltre 279-en (3,68 százalék) szavaztak, Kálló Kornél független jelöltre 217-en (2,86 százalék). A választási névjegyzékben szereplő 23 843 helyi lakos 32 százaléka szavazott. A hajdú-bihari Hajdúböszörményben polgármestert és egyéni képviselőt választottok. A városban azért kellett időközi polgármester-választást kiírni, mert a 2024-ben településvezetővé megválasztott Göröghné Bocskai Éva a Tisza Párt színeiben országgyűlési képviselői mandátumot szerzett áprilisban, az összeférhetetlenség megszüntetése érdekében pedig május 4-i hatállyal lemondott.
Ugyancsak Hajdúböszörményben a 7. számú egyéni választókerületben pedig azért tartottak időközi képviselő-választást, mert a 2024-ben megválasztott Görögh István június 15-én lemondott. A képviselői tisztségért két független jelölt, valamint a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület jelöltje indult.
Lévai János nyert Hajdúboagoson
Három független jelölt közül Lévai Jánost választották Hajdúbagos polgármesterévé a vasárnap tartott időközi helyhatósági választáson – tájékoztatta az MTI-t a helyi választási iroda vezetője. Rácz Melinda emlékeztetett rá, a hajdú-bihari községben a település képviselő-testülete május 6-án kimondta feloszlását, ezért választottak polgármestert és képviselőket. Hozzátette: a 879 érvényes szavazatból Lévai János 595-öt szerzett meg, az eddigi polgármester, Szabó Lukács Imre 191, a harmadik jelölt, Szegény Sándor 93 voksot kapott. A hat képviselői helyért 18 független jelölt indult. A választói névjegyzékben több mint 1600-an szerepeltek, a választásra jogosultak 55 százaléka adta le a szavazatát Hajdúbagoson.










Hozzászólások