Június 24-én, azaz péntektől a töltőállomásokon magyar rendszámú személyautóval maximum 50 litert lehet tankolni hatósági áron, üzemanyagkannába pedig csak és kizárólag piaci áron lehet tölteni. – olvasható az ugytudjuk.hu csütörtökön megjelent írásában.
A tegnapi napon a kőszegi Mol-kút Facebook-bejegyzésében hasonló információkról tájékoztatta a vásárlókat. Közleményükben azt írták: Ha valaki autóba és kannába is tankol, akkor a kasszánál mindkét esetben a piaci árat kell fizetnie, ami péntektől a benzinnél 779 forint literenkénti árat, gázolajnál pedig 833 forintot jelent.
A Facebook hírfolyamát görgetve érdekes bejegyzésre lettünk figyelmesek. Bohár Dániel, a Megafon riportere – hogy milyen forrásból, azt egyelőre nem tudni – tényként számolt be a mai naptól életbe lépő változásokról:
„Fontos változás a Mol-kutakon!
Mától naponta legfeljebb ötven litert lehet tankolni az üzemanyagokból hatósági áron. Kannába pedig csak piaci áron lehet tankolni.” – írja.
A Mol egyelőre nem reagált, amint hivatalos tájékoztatást kapunk, cikkünket frissítjük!
Frissítve!
A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe hatósági áron maximum 50 litert lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett.
A limitet aszerint határozták meg, hogy mi az a mennyiség, ami a lakossági felhasználók számára elegendő. – közölte a vállalat az MTI kérdésére. Felhívták a figyelmet arra is, ha a fogyasztó magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autóba tankol, úgy hatósági árat fizet, amennyiben benzinkannába, akkor piaci árat kell fizetnie.
A Mol ezért arra kéri a vásárlókat, ha gépjárművük benzintankja mellett külső kannába is tankolnak, azt a benzintankba történő tankolástól elkülönítve, a tankolás vételárának rendezése után tegyék meg. Ha a gépjármű üzemanyagtartályába, illetve a kannába történő tankolásra egyszerre, egy tranzakció keretében történik, úgy a tankolás teljes mennyiségére a töltőállomáson feltüntetett piaci árat kell fizetni.










Hozzászólások