Önt hívták már?
Újabb telefonos csalásra figyelmeztet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közleményben. Mint írják,
Banki alkalmazottnak adják ki magukat csalók, hogy bankkártya-adatokat szerezzenek. Hivatalosnak látszó telefonszámról, amelyet egy program segítségével generálnak, embereket hívnak fel azzal, hogy a bankszámláikon gyanús pénzmozgást észleltek, és többségében online vásárlások kezdeményezésére hivatkoznak. Az elkövetők a bizalom elnyerése érdekében bediktálják az ügyfél bankkártyájának – ismeretlen módon megszerzett – számai közül az első és az utolsó négyet, míg a többit az ügyféltől kérik.
A megtévesztés azonban itt még nem ér véget, miután a csalás áldozata lediktálta a hiányzó számokat, a „probléma elhárítása” érdekében különböző programok letöltését kérik az „ügyféltől”, így biztosítva távoli elérést a sértett összes adatához, amelyet a számítógépén, vagy telefonján végez, beír.
A közlemény felhívja a figyelmet arra is, hogy
ráveszik a sértetteket arra is, hogy netbankjuk belépési- és bankkártyájuk adatait megadják, majd az így megszerzett adatokkal átutalásokat, internetes vásárlásokat hajtanak végre, amivel kárt okoznak. A csalók a tranzakciók végeztével a letöltött programok törlésére kérik az ügyfeleket a nyomaik eltüntetése miatt. Az ilyen telefonhívások esetenként több órán keresztül is eltarthatnak, melyre a rendes banki ügyintézés során nem kerül sor.
!FONTOS!
A rendőrség azt kéri, hogy akit megtalálnak a csalók egy ilyen telefonhívással, minden esetben körültekintően járjon el. Azonnal szakítsák meg a telefonhívást, tranzakcióikról pedig úgy győződjenek meg, hogy maguk keresik fel a bankjukat.
Amennyiben a leírt módszerrel találkoznak, tegyenek bejelentést a lakhelyük szerinti rendőrkapitányságon!










Hozzászólások