A Nemzetek Ligája ötödik kiírásában ismét a B divízióban szerepel a magyar labdarúgó-válogatott. Marco Rossi együttese péntek este Ukrajna ellen kezdi meg szereplését a Puskás Arénában. A következő tizenegy napban ráadásul négy mérkőzés vár a mieinkre.
Ismét a feljutás a cél?
2018-ban indult útjára a Nemzetek Ligája, amelynek egyik alapvető célja az volt, hogy a korábbi barátságos mérkőzések helyett tétre menő, hasonló erősségű válogatottak közötti találkozókat biztosítson. A csapatokat négy divízióba sorolták, a csoportok eredményei pedig feljutásról és kiesésről is döntenek.
A magyar válogatott a sorozat első kiírását még a C ligában kezdte, majd rögtön feljutott, a 2020–2021-es kiírásban pedig már a B divízióból lépett fel az A ligába. Marco Rossi együttese a legjobbak között 2022-ben emlékezetes szerepléssel, többek között Anglia kétszeri legyőzésével maradt benn, ám a 2024–2025-ös kiírásban végül kiesett. Így a mostani sorozatot ismét a második vonalban kezdi.
A bajnokság a 2028/29-es szezontól három divíziós rendszerre áll át, ezért a 2026/27-es szezon feljutási és kiesési rendszerét úgy alakították ki, hogy minden bajnokságban 18 csapat legyen. A magyar csapat az ukránok mellett Georgiával és Észak-Írországgal került egy csoportba. A B liga csoportgyőztesei automatikusan feljutnak az A divízióba, míg a második helyezettekre osztályozó vár. A csoport harmadik helyezettjei maradnak a B ligában, míg a csoportok utolsó válogatottjai játszanak egy oda-visszavágós párharcot a C liga második helyezettjeivel.

Rossiék ráadásul különösen sűrű időszak előtt állnak: szeptember 25. és október 5. között négy mérkőzést játszanak. Az ukránok elleni hazai nyitány után három nappal Észak-Írország következik Belfastban, majd október 2-án Georgia érkezik Budapestre, végül október 5-én Ukrajnával ismét találkozunk, ezúttal Nagyszombatban.
Fontos hiányzók a magyar oldalon
A magyar válogatott keretét már az eredeti kihirdetés után is át kellett alakítani. Varga Barnabás, Sallai Roland és Callum Styles sérülés miatt nem állhat Marco Rossi rendelkezésére. Varga helyére Bárány Donát, Sallai pótlására Tóth Milán, Styles helyére pedig Nagy Zsolt került a keretbe.
Különösen érzékeny lehet Varga és Sallai hiánya, hiszen az elmúlt években Szoboszlai Dominik mellett ők alkották a magyar támadójáték legfontosabb hármasát. Rossi hat újoncot is behívott a sorozatra, köztük Gundel-Takács Bencét, Doktorics Áront, Várkonyi Bencét, Jurek Gábort, Szalai Józsefet és némileg kényszerből Tóth Milánt is.
Az ukránoknál is akadnak fontos hiányzók
Az ukrán válogatott sem teljes kerettel érkezik Budapestre. Már a felkészülés előtt kiesett Artem Dovbik, aki klubcsapatában, a Bolognában sérült meg. A 29 éves támadó eddig 40 alkalommal szerepelt az ukrán válogatottban és 11 gólt szerzett, így kiesése komoly változást jelenthet Andrea Maldera támadósorában. Továbbá hiányzik Malinovszki, Zincsenko és Jarmoljuk is.

Az ukránok támadósorát később újabb veszteség érte: az Utrechtben futballozó Artem Sztepanov klubjában sérült meg, ezért ő sem tarthatott a válogatottal. Az ő helyére nem érkezett új játékos, így Maldera többek között Danilo Szikannal, Matvij Ponomarenkóval, Vladiszlav Vanattal, Roman Jaremcsukkal és a később behívott Ihor Krasznopirral számolhat.
Az első lépés rögtön egy rangadó
A két válogatott péntek este 20.45-től találkozik a Puskás Arénában. A mérkőzés különösen fontos lehet a csoport szempontjából, hiszen a magyarok és az ukránok mellett Georgia és Észak-Írország alkotja a B2-es csoportot, így már a nyitányon helyére lehet tenni az erőviszonyokat. A legtöbb oldal az ukránok és a magyarokat várja az első két helyre.
A magyar válogatott számára a cél nem egyértelmű. Visszajutni az A ligába, vagy maradni a B ligában, de építeni az újoncokat, esetleg csiszolni a taktikán. Marco Rossi szövetségi kapitány munkáját ismerve, rendkívül meglepő lenne, ha nem a győzelem és az első hely lenne a végcél. Ugyanakkor a rengeteg fiatal egészen biztosan játéklehetőséghez fog jutni.
Magyarország–Ukrajna, Nemzetek Ligája, B liga, B2-csoport, 1. forduló
Puskás Aréna, szeptember 25., péntek, 20.45
A magyar labdarúgó-válogatott kerete a Nemzetek Ligája szeptemberi és októberi mérkőzéseire:
Kapusok:
Gundel-Takács Bence (ZTE FC), Pécsi Ármin (Hartberg), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)
Védők:
Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Csinger Márk (FC Groningen), Doktorics Áron (Vasas FC), Kerkez Milos (Liverpool FC), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn), Willi Orbán (RB Leipzig), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szűcs Kornél (FK Vojvodina), Várkonyi Bence (Qarabag FK), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC)
Középpályások:
Csongvai Áron (Saint-Étienne), Schäfer András (Union Berlin), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC), Szűcs Tamás (FC Famalicao), Tóth Alex (AFC Bournemouth), Tóth Rajmund (Konyaspor), Vitális Milán (AEK Athén)
Támadók:
Bárány Donát (ADO Den Haag), Jurek Gábor (MTK Budapest), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (RB Salzburg), Tóth Milán (Vasas), Szalai József (Paksi FC),










Hozzászólások