Az amerikai külügyminisztérium kibocsátotta az első, “X-gender jelzésű” útlevelet a genderbefogadó politika megvalósítása keretében – közölte szerdán a tárca a CNN amerikai hírtelevízió beszámolója szerint.
Az MTI híre szerint a kérelmezők maguk választhatják ki a feltüntetendő nemüket, és nem lesz többé szükség orvosi igazolásra, amennyiben a kérelmező által megjelölt nem egyezik meg a más, hivatalos személyazonosító okmányokon szereplő biológiai nemmel.
Ned Price amerikai külügyi szóvivő szerdán közleményt adott ki, amelyben tudatta: az “X-gender jelzést” azoknak a nembináris nemű, interszexuális vagy a hagyományos gender-normarendszert el nem fogadó személyeknek hozták létre, akik útlevelet vagy a külföldön születést igazoló konzuli jelentést kérelmeznek. A szóvivő hangsúlyozta: a tárca elkötelezett minden ember – köztük az LMBTQI-személyek – szabadsága, méltósága és egyenlősége iránt.
Az útlevelet a kérelmezők 2022 elejétől használhatják.
A külügyminisztérium úgy fogalmazott: az amerikai politika célja, hogy “véget vessenek a gender, a szexuális orientáció, a genderidentitás vagy -kifejezés és a nemi jellegek miatti erőszaknak és hátrányos megkülönböztetésnek”.
A genderbefogadó politikával az Egyesült Államok csatlakozik az olyan országok sorához, mint például Kanada, Ausztrália és Új-Zéland.
(MTI/HP)
Hozzászólások