Végső búcsút vettek csütörtökön Kovács András Ferenctől pályatársai, barátai és tisztelői, a Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt a marosvásárhelyi református temetőben kísérték utolsó útjára.
Kovács András Ferenc költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője 64 éves korában hunyt el szombaton. Gyászolók népes hada kísérte utolsó útjára, ahol Ötvös József nyugalmazott református lelkipásztor és pályatársa, Markó Béla költő, a Látó alapító főszerkesztője búcsúztatta.
Markó Béla búcsúbeszédében „a tündéri költőnek” nevezte az elhunytat, és megismerkedésük időszakát idézte fel, amikor Kovács Ferencből KAF lett. Rámutatott: Dsida Jenőhöz, Áprily Lajoshoz, Kányádi Sándorhoz vagy Szilágyi Domokoshoz hasonlóan akkor is felismerhetők lennének a versei, ha nem lennének aláírva.
A legjobbak úgy írják a verset, hogy szövegeiknek is mindenki mással összetéveszthetetlen DNS-ük van. Kovács András Ferenc ilyen költő volt. Ilyen eredeti, ilyen hiteles, ilyen fontos – mutatott rá. Mint kifejtette: a legelső műveknek ugyanaz a DNS-ük, és ugyanolyan hibátlanok, mint a legutolsók. Ezért is meggyőződésem, hogy KAF a versei által tényleg itt marad közöttünk, csak bele kell olvasnunk, és máris látni, érezni fogjuk, ki volt ő – mondta Markó. Hangsúlyozta, hogy Kovács András Ferenc olyan világot kívánt magának, ahol a formaművészet nem menedék, elzárkózás, rejtőzés, és nincsen ellentétben a közéleti szerepvállalással. Bebizonyította, hogy minden versbe való, ami fáj. Költészetében a görög vagy római klasszikusok együtt vannak a magyar glóbusz legjobbjaival, költő és költő, ember és ember között nincs idő- vagy térbeli határ – idézte fel Markó, aki szerint egyre megosztottabb világunkban kell ez az empátia a másik alkotó, ember iránt.
Szívesen alakoskodik verseiben, hol Jack Cole, hol Alekszej Pavlovics Asztrov, hol Lázáry René Sándor, hol Calvus. Hol pedig maga Kavafisz. De nagy tévedés lenne azt hinni, hogy ezáltal a saját identitását keresi. (.) A kitalált költők KAF határtalan empátiáját bizonyítják. Egy másik múltat írt nekünk. Milyen kár, hogy nem tud már egy másik jövőt is írni! – mondta Markó Béla hangsúlyozva, Kovács András Ferenc szelíd volt, kedves, de kérlelhetetlenül igényes szerkesztő, majd főszerkesztő, aki „nagyon tudott magyarul”. Szatmári, mint Károli Gáspár és Kölcsey Ferenc, és transzilván. Tündéri volt – mondta KAF alakváltási képességére utalva -, hiszen erdélyiként képesnek kell lenni más és más jelmezt ölteni, úgy, hogy közben mégis önmagad maradj. Igen, tündéri költő, tündéri ember voltál, András, a szó minden értelmében. Hol derűs, hol borús, mint Erdély, de csak külsőleg változékony – fogalmazott búcsúbeszédében Markó Béla.
Temetése napján és az azt megelőző napokban a közösségi médiában búcsúztatta Kovács András Ferencet több pályatársa: Tompa Gábor, Visky András, Dragomán György, Szabó T. Anna, Lackfi János, Tompa Andrea, László Noémi, Kelemen Hunor, és az erdélyi magyar írószervezetek és irodalmi lapok is. A költőtől a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata – melynek rövid ideig művészeti igazgatója volt -, a Temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is a Facebookon vett búcsút, utóbbival több produkciót készített.
Kovács András Ferencet (1959. július 17. – 2023. december 30.) a negyedik Forrás-nemzedék vezéralakjaként, a kortárs magyar költészet kiemelkedő alakjaként tartják számon. Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közölt, félszáznyi kötet szerzője. Életművéért számos díjjal, a többi között József Attila-díjjal, a Magyar Köztársaság Babérkoszorú-díjával és Kossuth-díjjal is kitüntették.
Hozzászólások