Egyiküknek további négy lopás is a számlájára írható.
Vádat emelt a Debreceni Járás Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik idén februárban lefeszítették és ellopták a Nagytemplom réz ablakpárkányait, egyikük további négy lopást is elkövetett. A vádhatóság közleménye szerint,
a két férfi február 9-én este a debreceni Nagytemplom hátsó, park felőli részéhez ment, ahol az idősebbik egy fogóval feszegetni kezdett hat vörösréz ablakpárkányt. A férfi a meglazított párkányokból hármat egy zsákba tett, és társával elvitték azt, másnap pedig leadták az egyik debreceni fémfelvásárlónál. Az ellopott, összesen 187.000 forint értékű rézlemezt a debreceni rendőrök megtalálták és visszaadták a sértettnek.
Az idősebb férfinak nem ez volt az egyetlen lopása. A kommüniké szerint ezt megelőzően,
2022. december 23. és 2023. február 5. napja között további négy, Bocskaikertben és Hajdúhadházon lévő házból is ellopott különböző értékeket, többek között létrát, kerti szerszámokat, kerékpárt és mobiltelefont. Az így okozott, összesen 200.000 forint lopási kár nagy részét a rendőrség szintén lefoglalta és visszaadta a tulajdonosoknak.
Itt sincs még vége a sornak, hiszen ezen túlmenően február 1-jén, éjfél körül
az egyik debreceni vasútállomás területén erősen ittasan kiabált, ezért a vasúti őr értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre érkeztek, és a férfi sérülése miatt mentőt is hívtak hozzá.
Közben próbálták megnyugtatni, de az elkövető indulatos maradt, és amikor beszállt a mentőautóba, az egyik rendőrt trágár szavakkal szidalmazta.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő, többszörös visszaeső idősebb férfival szemben a lopások és becsületsértés miatt, a szintén letartóztatásban lévő társával szemben pedig lopás bűntette miatt emelt vádat.
Vádiratában mindkét elkövetővel szemben végrehajtandó szabadságveszés kiszabását indítványozta.
Hozzászólások