A Kölcsey Központ, Debrecen kulturális életének egyik legfontosabb centruma és találkozóhelye február 24-én „töltötte be” a 10. életévét. Az egy évtizedes fennállást február 25-e és 29-e között rangos zenés és színházi programok fémjelzik. Ennek az eseménysorozatnak a keretében február 26-án a Főnix Rendezvényszervező Kft. Daniel Keyes világhírű, Virágot Algernonnak című regényének színpadi adaptációjára invitálta a közönségét.
Az először novellának íródott, majd később regénnyé „nőtt” alkotást ezúttal a budapesti Játékszín hozta el Debrecenbe. Ezúttal, hiszen a világhírű alkotásnak eddig már két filmváltozata is készült, illetve számtalan színpadi, sőt operett-feldolgozása is ismert. A darab dramaturgjának, egyben főszereplőjének, Szervét Tibornak, s a rendezőjének, Horgas Ádámnak épp ezért nyilván nem volt könnyű helyzete: a sokak szerint már „lerágott csontnak” tartott regényből valami olyasmit kellett kihoznia, ami az eddigi adaptációkhoz képest újat, mást mutat, másféle aspektusát tárja elénk ennek a megrázó és szívbemarkoló történetnek.
Szervét erre a szükségletre, igényre érzett rá, amikor az eredeti szöveg monodramatikus jellegét, azaz Charlie Gordon E/1-ben elbeszélt történetét többszereplős, „hús-vér karaktereket” felvonultató drámává változtatta, ahol – nem véletlenül – a Charlie-t körülvevő személyeket hármas-négyes-ötös szereposztásban játsszák. Nem véletlenül, hiszen a gyengeelméjűből okossá, sőt, zsenivé átformált, átoperált főhőshöz Szervét és Horgas felfogásában nagyon hasonlóan viszonyul Nemur professzor, Gimpy, a pékség alkalmazottja és Charlie borbélyként is láttatott apja (akiket egyként Benedek Miklós alakít), a fiatal kutatóorvos, Dr. Strauss, a pékség ficsúrja, Franky, illetve a háziorvos (akiket Nagy Sándor játéka közvetít), a pékséget vezető Mrs. Donner, valamint Charlie anyja (Zsurzs Kati), a pékműhelyben dolgozó Gina, a szállásadó Moni és az ápolónő (Szőlőskei Tímea). Ezek a karakterek – legyenek bármilyen társadalmi pozícióban, beosztásban – csak és kizárólag saját önzésüknek engednek teret, saját érdekeiket akarják érvényesíteni Charlie értelmi fogyatékosságán, lángészségén, majd ismét értelmi fogyatékosságán keresztül. Szervét szövegkönyvében végképp háttérbe szorul az, hogy Charlie maga mit szeretne, mit akar az életétől: az orvosok nem kérdezik meg, akarja-e az „okosító” műtétet, a pékségben nem kérdezik meg, hogy „okostojásként” akar-e továbbra is ott dolgozni, az anyja annak idején, kisfiú korában nem kérdezte meg, hogy be akar-e kerülni az értelmi fogyatékosokat gondozó intézetbe. Nem kérdezik meg, mert pusztán eszköznek tekintik ahhoz, hogy ők jól legyenek, jól érezzék magukat, akár 60-as, akár 180-as Charlie IQ-ja. Ilyen értelemben „csúsznak össze” a különböző társadalmi pozíciót képviselő karakterek. Benedek Miklós orvosprofesszora és Gimpyje ilyen formán egyet akar: orvosként és pékségbéli alkalmazottként is hasznot húzni belőle. Orvosként a rajta való kísérletezésen keresztül szakmai előmenetelt, hírnevet vár általa, pékségbéli dolgozóként a piszkos munka Charlie-ra hárítását szeretné elérni. Nagy Sándor fiatal orvosa szintén szakmai előmenetelt vár, pékinasként pedig pusztán szórakozni kíván rajta: egyszerűen röhögni a csökkent értelmű beosztotton, aki, amikor egyszer csak megokosodik, s már nem szórakoztató, felesleges, sőt, gátló tényezővé válik. Az orvosok is, a pékségbéliek is csak addig „használják”, amíg az nekik megfelel.
Amíg tehát a regényben Charlie-nak az Algernonhoz, a kísérleti egérhez való hasonlatossága kerül előtérbe – az hangsúlyos, hogy az egérhez hasonlóan állatként bánnak vele – addig a Játékszín feldolgozásában sokkal inkább ez a fajta eszköz mivolta domborodik ki. Charlie ezt érzi meg, amikor otthagyja az őt kirakatbábuként mutogató, az orvosok szakmai hírnevét rajta keresztül erősítendő konferenciát, s a szabadságról beszél: „Vagyok szabad emberi lény, szabad akarat” – idézi az akkor már az egész világirodalmat kívülről fújó hős Emily Brontë sorát, amely az eredeti szövegben nem szerepel, épp ezért remek választás a Szervét-féle koncepció érvényesítéséhez.
De ha a társadalmi pozíciótól független önzést többszörös szereposztásban is lehet képviselni, akkor az igazi érzelmeket Szervét koncepciójában – a különbségeket érzékeltetendő remek fogásként – egyetlen szerepben lehet csak színre vinni. Ezért van az, hogy a Charlie tanítónőjét, Alice Kinniant, aki nem önzésből van együtt Charlie-val, hanem egyként szereti akkor is, amikor csökkent értelmű, s akkor is, amikor zseni, Lévay Viktória úgy játssza, hogy más szerepet neki nem kell betöltenie: ő nem „oszlik” különböző karakterekre a színpadon. Hisz Charlie-ban Alice nem a kihasználandó, hanem az esendő embert látja, aki a mások akarata szerint sodródik, s válik „kísérleti nyúllá”, pontosabban, Algernonhoz hasonlatos „kísérleti egérré”. Alice az egyetlen, aki az összes többi emberrel szemben megfogalmazza, hogy Charlie-val csak az történhet, amit Charlie akar, az élete egyedül az ő döntéseinek sorozata kell, hogy legyen. Vagyis: amíg a többszörös szereposztásban lévőket a ráció, az önző érdekek vezérlik, az egyetlen karaktert megformáló nőt, és persze magát Charlie-t is, az érzelmek irányítják. Az érzelmek azonban Charlie esetében sajnos csak addig működnek, amíg magas az IQ-ja. Értelmi fogyatékosként félelem, szeretet, gyűlölet, harag sincs benne. Csak monotonitás és kataton viselkedésformák.
Szervét Tibor Charlie-ként ezért nagyon nehéz helyzetben van: a magas IQ-jú zseni eljátszása nyilván nem kihívás a számára, a 60-as IQ színre vitele azonban igencsak színészt próbáló feladat. Ezért, amikor az „ostoba” Charlie-t alakítja, az Esőember című film autistáját látom benne – holott Charlie nem autista. Sajnos azonban ez az asszociáció végig ott lebeg az értelmi fogyatékos hős megformálásakor a színpadon. De a többszörös szereposztásban játszó művészek sincsenek könnyű helyzetben: pillanatok alatt kell „átvedleniük”, például orvosprofesszorból pékségi alkalmazottá, vagy pékségvezetőből anyává. Azt lehet érezni, hogy a pékség „bunkó” karaktereinek megformálását jobban hozza Benedek Miklós is, Nagy Sándor is, Szőlőskei Tímea is, mint a többi szerepét. Orvosként Benedek és Nagy Sándor is helyenként unalmas: nyilván nehezebb színt vinni egy professzor megformálásába, mint egy minden hájjal megkent pékinas szerepébe. Zsurzs Kati is jobb a pékségvezető „pótanya” szerepében, mint a tényleges anyáéban: az élete végére szintén becsavarodott Charlie-anyuka karakteréből véleményem szerint sokkal többet ki lehetett volna hozni.
A hullámzó színészi játék ellenére azonban Szervét és Horgas koncepciója működőképes és hatásos. A hatást nyilván fokozzák a díszlettervező, Horgas Péter ötletei: minden jelenet ugyanabban a térben játszódik, ám a teret hátulról határoló kivetítő mindig remekül érzékelteti, hogy épp a kísérleti laboratóriumban, a pékségben, Charlie átmeneti szállásán vagy az anyja lakásán vagyunk-e. A modern technika használata azért is kiváló, mert az alkotók ezzel is „elemelnek” bennünket a regénytől, s a mai eszközök, „kütyük” alkalmazásával a 21. századi világunk elidegenedett, egymást eszközként használó miliője még inkább elénk tárul. Ahol – sajnos – Alice jóslata nem válhat be: Charlie-t mégse hagyják, hogy döntsön a sorsáról. Nagy utat jár be a 120 IQ-s különbség megtételével, ám „kísérleti egér” mivoltától nem szabadulhat: Alice őszinte érzelmei sem menthetik meg az önző emberek kicsinyes törekvéseitől. Szervét átirata tehát – kisebb „melléfogásai”, helyenként erőltetett jelenetei ellenére – kiváló látlelete a jelenkorunknak, a kiüresedett érzelmi világunk hátborzongató mivoltának.
Gyürky Katalin
Hozzászólások