A Netflixen befejeződött a Squid Game koreai története, a számolatlan, kíméletlen gyilkolással, az embertelenség görbe tükrével, ősszel pedig újabb sikersorozat harmadik évada kerül a képernyőkre. Jön az Alice Határországban harmadik epizódlistája.
A Squid Game (Nyerd meg az életed!) című Netflix-kultsorozat első évada meglehetősen megosztó társadalmi problémát vetett fel az embertelenség, pénzéhség, önzőség reprezentációjával. A második évad a visszatérés, a jó és a rossz szemtől-szemben konfliktusa, és a leleplezés szimbólumrendszerét vonultatta fel, míg a harmadik évad a kíméletlen tisztogatás, embertelenség naturalizmusán keresztül sokkolt, majd döntött nézettségi rekordokat. Noha így a történet lezárult, már biztosan tudni, hogy a dolgozók, a játékosok, a VIP-ek és a „játékmesterek” az Egyesült Államokba költöznek, hiszen jön az amerikai kiadás.
Ezek mellett azonban már jóval kevesebben emlékeznek, hogy 2020-ban elindult a Haro Aso azonos című mangáján alapuló Alice in Borderland (Alice Határországban), mint misztikus dráma-thriller. Hogy miként állítható e két sorozat párhuzamba? Mindkét esetben az életben maradás a tét, egy olyan szadista, embertelen világban, ahol ártatlan, játékos feladatoknak álcázott harc során kell megúszni a halált. Épp ezért került jogosan előtérbe a Netflixen Alice, hiszen a Squid Game befejeztével a japán Alice Határországban méltó folytatása lehet a véres küzdelemnek, a maga gátlástalanságával, könyörtelenségével a második világháborús Japánt idéző mentalitással. Mindezt egy olyan világban, ahol a sárga út nem jó szándékkal van kikövezve. De vajon Alice harmadik színrelépésével népszerűségben felül tudja múlni a Frontembert?
BM










Hozzászólások