Egy 72 éves vámospércsi lakos házába surrantak be szeptember elején, miközben ő az udvaron tartózkodott. Négy karikagyűrűtől, két nyaklánctól, egy karlánctól és két medáltól fosztották meg, közel 2 millió forint értékben.
Az elkövetőnek annyira megtetszett a nő lakása, hogy miután végzett, pár perccel később újból visszatért. Pechére a kapuban összefutott a nyugdíjassal. Ekkor azzal a történettel állt elő, hogy megtetszett neki az udvaron lévő szőlő és szeretne abból venni. Az asszony szakított neki két fürtöt, majd amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen távozott az ismeretlen.
A nyugdíjas csak később vette észre, hogy hiányoznak az ékszerei és szólt a vámospércsi rendőröknek, akik a bejelentést követően nyomról-nyomra jártak, és azonosították a tolvajt. Az 50 éves zsákai lakost előállították, lopás miatt kihallgatták, beismerő vallomást tett.
Az eljárás során az is kiderült, hogy a férfi korábban több, hasonló bűncselekményt is elkövetett. A nyomozók őrizetbe vették, a bíróság a letartóztatásáról döntött.
Forrás: Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség









Hozzászólások