Az Idesüss a Figurásra! című hagyományos évadnyitó vigassággal nyitja az új évadot a Vojtina bábszínház társulata.
A mulatság repertoárján két előadás szerepel: elsőként Malac és Liba, a két szeleburdi hős kalandjain mulathatnak kicsik és nagyok. Tóth Krisztina gyerekeknek és szüleiknek egyaránt kedves történetei bővelkednek a humorban, amellyel igazi közös, családi élmény lesz az előadás. A KL Színház produkciójában, a Malac és Libában két bravúros bábszínész, Berta Csongor és Czéh Dániel keltik életre a bábokat.
A másik KL színházas előadás címe, Padlizsánkrém székelymenyecske módra, „igencsak rejtélyes, mert aki segített már padlizsánkrémet készíteni az anyukájának, nagymamamájának, elképzelni sem tudja, hogyan történhet mindez székelymenyecske módra” – írták a szervezők. Hozzátették: augusztus 25-én ez is kiderül A székely menyecske meg az ördög című közismert magyar népmese alapján íródott, krémkészítéssel egybekötött tárgyjátékból, amelyben a fakanál és a konyharuha a főszereplő. A népdalokkal ízesített produkciót Markó-Valentyik Anna előadásában láthatja majd a közönség.










Hozzászólások