Országos szinten is figyelmet érdemlő eseménnyel zárult az Apolló moziban 2017. február 6-án este a II. Magyar Filmszüret. A Kojot című, egyébként majd a hónap közepén mozikba kerülő film közönségtalálkozóval egybekötött ősbemutatóját tekinthette meg a debreceni közönség.
A rendező, Kostyál Márk, aki sikeres reklámfilmesként most először vállalkozott nagyjátékfilm készítésére, nem titkoltan önéletrajzi tényekből merített ihletet a történethez. Jó tíz évvel ezelőtt megörökölt egy földterületet Pilismaróton, ahol építkezésbe kezdett, ám a helyi „hatalmasságokkal” ugyanolyan jogi vitákba bonyolódott, mint mostani filmje főhőse, a Budapestről Tűzkőre költöző, s ott a nagyapjától megörökölt telken lévő házát újjáépíteni kívánó Bicsérdi Misi (Mészáros András). Az építkezhet-e vagy sem problematikája, az övé-e a földterület, vagy a magát Tűzkő kiskirályának képzelő, minden ingóságra és ingatlanra jogot formáló Szojka Pál ügyvédé-e kérdése egy modernkori Döbrögi-történet parafrázisát kínálja a nézőnek, azzal az egyáltalán nem lényegtelen „szépséghibával”, hogy amíg a mesében Lúdas Matyi a felette hatalmaskodó Döbrögin „háromszor veri vissza” az igazságot, addig itt mindez fordítva történik. Misit és a bandáját, azaz a háza felépítésében segédkező kétkezi munkásokat verik folyamatosan agyba-főbe Szojka emberei, egészen addig, amíg Misi kénytelen aláírni a papírokat, azaz eladni az öröklött földjét, a készülő házát, azaz kénytelen meghátrálni, feladni a harcot…
S ha már a harcnál, a küzdelemnél tartunk: ez a modern „mese” valószínűleg korántsem lenne annyira véres, mint amennyire az, ha Misi hamarabb „beadná a derekát”. Ennek a western műfaját keleti módra, ízlésesen parodizáló eastern drámának azonban épp a farkasvilágból kölcsönvett „kojotság” a lényege: a prérifarkasokhoz hasonló ragadozóvá kell válnod ahhoz, hogy megvédd, ami a számodra fontos, különben eltaposnak. Az életben nem lehetsz folyton folyvást menekülő állat – sugallja a film. Abban viszont, hogy Misi ezt a szerepet magára vállalja, már vajmi kevés köze van a megtartandó földdarabnak: a film „mesén” túlmutató, következő rétege már Misi személyiségébe, illetve az őt körülvevők tulajdonságaiba engedi belelátni a nézőt. Misi egy harmincas éveiben járó, sodródó „kortünet”, aki az életével nem igazán tud mit kezdeni. Amikor örököl, céltalan életének ez a földdarab, s a rajta lévő ház megvédése lesz az értelme. S ennek veszélybe kerülése valóban „kihozza belőle az állatot”. A fővárosi puhány kölyök itt az igazáért úgy tör-zúz, úgy megy neki Szojkának (Kovács Frigyes) és a fiának, Kispalinak (Mátray László) mint egy dúvad, azaz itt, ezekben a véres szituációkban lesz igazán ember, ahogy azt az egyik, az építkezésben segédkező munkás, Lajos (Bocsárszky Attila) megfogalmazza. Csakhogy indulatai azt sejtetik velünk, hogy nem más, mint az évek, évtizedek folytán felgyülemlett feszültség, stressz, céltalanságból fakadó feleslegesség-érzet robban itt, amikor jó ürügyet talál arra, hogy végre robbanjon. Ettől kezdve a nézőket már nem is igazán az foglalkoztatja, hogy mi lesz a föld és a ház sorsa, hanem az, hogy ez a fékeveszett indulat, amely úgy repül, mint valami nehéz kő, vajon hol áll meg? Szép dolog a „beleállás”, a makacs, minden áron való kitartás, de meddig? A halálig?
Hiszen Misit ekkorra már annyiszor szétverik Szojkáék, hogy abba bármikor bele is halhat. Ám nem ő hal meg. S itt az újabb, ha lehet, még az eddigieknél is elgondolkodtatóbb rétege a filmnek. Az ádáz küzdelmek közepette ugyanis nem Misi, hanem az idősebb Szojka távozik az élők sorából. Valamint majdnem meghal Misi apja is. A halálát lelő és a halálközeli állapotban lévő apák azért fontosak, mert létük és elmúlásuk a fiaikkal való, mélyen rejtező, s nyilván a fékeveszett indulatokért is „felelős” konfliktusaikat is kendőzetlenül elénk tárja. Amelyek jól láthatóan ugyanúgy megoldatlanok, mint a mélyre ásott családi titkokból adódó problémák. S bár a film többi rétege is a magyar rögvalóságról rántja le a leplet, de az apák és fiúk közötti generációs problémák megragadása azért is szíven ütő, mert konfliktusok ide vagy oda, a fiúk végül mégis ott izgulnak a kórházban, vagy épp elsiratják az apjukat. Annak eldöntéséhez, hogy képmutatás vagy valódi érzelem húzódik-e meg emögött, ahhoz javaslom, mindenki nézzen magába…
A mégis-érzet azonban nemcsak az apákkal kapcsolatban kerül elő a filmben. Misi nem egyedül költözik Tűzkőre, hanem a párjával, azzal az Eszterrel (Dobra Mara), aki leköltözésük előtt pár nappal tudta meg, hogy magzatának nincsen szívhangja, s abortálni kell. A traumatikus élmény mellé Eszter Tűzkőn megkapja a másik, számára szintén traumatikus „élménycsokrot”, hiszen ő nem akar, nem tud farkasként harcolni az igazáért, s épp ezért nem is érti Misit. Konfliktusuk egyre mélyül, mígnem Eszter elköltözik. Egészen addig, amíg hírt nem kap Misi utolsó „majdnemagyonveretéséről”. Ekkor meglátogatja a kórházban, visszatér hozzá. Azaz megint itt van a mégis… A mégis szeretlek állapota és érzése…
A megdöbbentő és elgondolkodtató film után a rendezővel, valamint a két főszereplővel is alkalmunk nyílott beszélgetni. Azt gondolom, nem véletlen, hogy a beszélgetés egyik fő témája az volt, hogy színészként lelkileg és fizikailag hogyan lehetett bírni a forgatást. Mészáros Andrástól és Dobra Marától megtudtuk, hogy a csonttöréseken, izomhúzódásokon túl az anya legnagyobb fájdalmának, azaz a gyermeke elvesztésének az ábrázolása, valamint az apákhoz-anyákhoz fűződő viszony újbóli, vagy esetleg mélyebb megélése rendesen próbára tette a színészek idegrendszerét. Azokét a színészekét, akiknek legtöbbje határon túli, erdélyi, vajdasági, felvidéki társulati tagként, a rendezőhöz hasonlóan szintén „elsőfilmesként” izgulta most végig a produkciója azt gondolom, feledhetetlen ősbemutatóját, ahol nívós magyar mozi született.
Gyürky Katalin
Hozzászólások