Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálat immáron 22. alkalommal rendezi meg hagyományos „Vetélkedjünk a szabadban” programját 2024. szeptember 05-én 10 órakor a Deák Ferenc utca 7. szám alatt.
A rendezvényen az alapszolgáltatás 9 telephelyének ellátottjai és a szakosított ellátás lakói nagy számban vesznek részt. 60-70 fő aktív részvételére számítanak.
A Városi Szociális Szolgálat a szociális alapszolgáltatások keretében idős, demens és fogyatékos személyek nappali ellátását, házi segítségnyújtást, szociális étkeztetést, a szakosított ellátások keretében átmeneti elhelyezést nyújtó bentlakást és ápolást, gondozást nyújtó ellátást, ezen belül demens idősek ellátását biztosítja. Egészségügyi szolgáltatás keretén belül otthoni szakápolást működtet.
A rendezvény célja, többek közt, hogy betekintést engedjenek a klubélet tevékenységeibe, megismertessék annak sokszínűségét a klubtagokkal, hozzátartozókkal, valamint a nyilvánossággal.
Fontos felhívni az időskorú lakosság figyelmét arra, hogy a testi és szellemi aktivitás időskorban is az egészség, a testi-lelki jó közérzet és az életminőség megőrzésének alapfeltétele. A közösségi játékok az idős emberek számára is új tapasztalatokat, fejlődési lehetőségeket kínálnak, ezáltal nyitottabbá teszi őket a világ folyamatos változásaira.
A játék, miközben kizökkent a mindennapos gondokból, elfeledteti a betegségeket és a korlátokat, lehetőséget teremt arra is, hogy a résztvevők ezekkel ,,játékos formában” szembesüljenek és egymást segítve próbálják elfeledni, vagy megtanulni együtt élni velük.
A résztvevők a vetélkedőn 8 állomáson haladhatnak végig. Az állomások feladatai között szerepel zoknipárosítás, pingponglabdás feladatok, irodalmi kvíz, zenefelismerés, üveggolyó gurítás.
A klubtagok a játékos vetélkedés során együtt töltött vidám órák után nótázással várakoznak a már hagyományosnak számító közös ebéd elfogyasztására, amit a játék ideje alatt készítenek a gondozó szolgálat munkatársai.
A rendezvény élőzenés táncmulatsággal zárul azért, hogy a táncot kedvelő ellátottak szórakozása teljes legyen.
Program:
- A vendégeket köszönti Nagy Lajosné intézményvezető, és a rendezvényt megnyitja Juráskó Róbert önkormányzati képviselő.
- Játékszabályok ismertetése
- Csapatok megalakulása, rendeződése
- Játékállomások ügyességi feladatainak teljesítése
- Pontösszesítő lapok kiértékelése
- Pontösszesítés után eredményhirdetés
- Ebéd elfogyasztása
- Beszélgetés, nótázás
- Élőzenés táncmulatság
Jelentkezni 2024.09.02-áig lehet az 52/386-135-as és a 06-30/53-53-129-es telefonszámon Kallós Enikő Erzsébet szociális munkatársnál, vagy a deakf7@dmjvvszsz.hu e-mail-címen, vagy személyesen a helyszínen.
Forrás: Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálat










Hozzászólások