A film azonban már az előzetes beharangozója alapján, majd pedig megtekintve is sokkal többet adott annál, minthogy ennek a turnénak az utolsó állomásáról, a Berlinben 2018. júliusban lezajlott koncertről tudósítson. Többet, hiszen hat olyan rajongó szemén keresztül nézhettünk bele ebbe a monumentális Depeche-fellépésbe, akiknek egytől egyig úgy alakult az élete, hogy meghatározóvá vált számukra Dave Gahanék muzsikája. Sőt, nemcsak meghatározóvá, hanem bizonyos helyzetekben életmentővé is.
A hat szereplő miatt dokumentumfilmnek is beillő koncertfilmből kiderül a Depeche Mode zenéjének valóban az egész világot megrengető jellege: mivel ez a hat rajongó Romániától kezdve Franciaországon és az USÁ-n át Mongóliáig és Brazíliáig hallgatta tulajdonképpen gyerekkorától a Depeche-t, olyannyira, hogy el se tudja enélkül a zene nélkül képzelni az életét, már ebből is kiderül: a ’80-as években valamit nagyon elkapott ez a zenekar. Ahogyan a román fiatalember mondja, forradalmat csinált a zenéjével, azzal párhuzamosan, ahogy ők, Romániában épp a Ceaușescu-éra megszüntetése ellen lázadtak. Illetve a diktatúra cenzúrája ellen, azzal, hogy a lemezmásolatok virágzó feketepiacát kialakítva jutottak és juthattak kizárólag hozzá a legtöbb Depeche-felvételhez. Másnak nem társadalmi, hanem ennél személyesebb kötődése van a zenekarhoz és annak zenéjéhez. Az amerikai Lizt például a mellrákja utáni kemoterápiás kezelésein mentette meg – szó szerint – a Depeche Mode: a kezeléseket csak úgy bírta ki, hogy közben Gahanék muzsikáját hallgatta. A huszonöt éves korában egy baleset következtében hosszú időre kómába kerülő francia hölgy, Carin pedig, amikor három hónap után magához tért, semmi másra, még a családjára és a barátaira sem emlékezett, egyedül a Depeche dallamai maradtak meg a fejében és a lelkében. A brazil hozzászóló, Daniel pedig a coming out-ját, tehát a homoszexualitása vállalását köszönheti Gahanéknek. A dokumentumfilmben azt nyilatkozta, hogy ez az a zene, amely mindenkinek szabadságot ad ahhoz, hogy úgy éljen, ahogy szeretne, s merje vállalni önmagát. A mélyen vallásos szülei és a barátai előtt így sokáig titkolt másságát ő sem tudta volna másképp napvilágra hozni, ha nem segített volna neki ebben a Depeche, úgy, hogy például a Walking In My Shoes-t-t hallgatva újragondoltatta vele a katolikus bűntudat fogalmát is, amit a homoszexualitása miatt addig érzett.
S ha már az egyik konkrét Depeche-számot említetem: a dokumentumfilmnek is beillő koncertfilm tökéletes szerkesztettségét mutatja, hogy a megszólalók által épp hivatkozott számot párhuzamosan halljuk a berlini koncertről. Így például amikor az az apa, aki a válása után a két gyermekével szó szerint a Depeche Mode kapcsán tartotta a kapcsolatot, hiszen létrehoztak egy saját együttest, amelyben azóta is a gyerekeivel együtt, kicsit átértelmezve, de Gahanék számait játsszák, elmondta: a válása után a Precious című nóta volt az, ami kirángatta a szörnyű helyzetéből. Gahan mellett a zenekar másik frontembere, Martin Gore ezt a számot szintén a válása után írta, és a számával tökéletesen meg tudta azt a lelkiállapot ragadni, amiben épp a fiatal apuka is leledzett.
A nem mellesleg a Depeche klipjeit is megalkotó Corbijn rendezte film mindezek mellett azért is rendkívül érdekes volt, mert össze tudta hozni ezt a hat, a világ legkülönbözőbb tájain élő embert: együtt, egy csapatban villannak fel a berlini koncerten, s mint kiderült, azóta is – épp a Depeche Mode zenéje kapcsán – szoros barátságot ápolnak.
Látva a filmet, óhatatlanul eszembe jutott a tavalyi év nagy koncertfilmes „dobása”, a Queen történetét felidéző és feldolgozó alkotás. Nos, legalább akkora, ha nem nagyobb élmény volt a Depeche Mode koncertfilmjét is végigkövetni, mert aki eddig nem tudta, az ebből az alkotásból tényleg rájöhetett ennek a bandának (is) a majd’ négy évtizede tartó titkára: arra, hogy a dalaiból tényleg mindenki azt képes kiolvasni, ami az adott élethelyzete megoldásához épp szükséges. Ha a vallásból kiábránduló homoszexuális férfit a katolikus bűntudatától mentették meg ezek a számok, a rákkal küzdő Lizt épp ellenkezőleg: úgy érzi, hogy egy Depeche-koncerten részt venni olyan, mint a legjobb templomi élmény. Végtelenül spirituális.
Gyürky Katalin
Hozzászólások